Pokorni: a környéken élők bevonásával újult meg a Pethényi úti játszótér

A környéken élők bevonásával, a szülők és gyerekek igényeinek megfelelően újult meg a Pethényi úti játszótér - jelentette be Pokorni Zoltán, a Fidesz-KDNP XII. kerületi polgármesterjelöltje, a városrész jelenlegi vezetője szerdán, a helyszínen tartott sajtótájékoztatón.A polgármester hangsúlyozta, a játszótér közelében élők alaposan átrajzolták az eredeti terveket, a felújításban minden úgy alakult, ahogy ők szerették volna. Példaként említette, hogy a helyiek kívánságára megmentették a régi játékokat, amelyeket felújítás után újra kihelyeztek.

    
Szintén a szülők kéréséhez igazodva mindössze egy hétre zárt be a játszótér a felújítás alatt, a fennmaradó időben pedig mindig volt olyan része, amelyet használhattak a gyerekek - fejtette ki Pokorni Zoltán. A kerületvezető közölte, a jelenlegi önkormányzati ciklusban a városrészben található 27 játszótér felét tudták felújítani.
    

Gulyás Gergely, a környék fideszes országgyűlési képviselője gratulált a polgármesternek és a terület önkormányzati képviselőjének. Kiemelte, ez a beruházás is jól mutatja, milyen kis szeletekben tud megújulni egy kerület. Szintén fontosnak nevezte, hogy a terület megújítását társadalmi konzultáció előzte meg.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Monoron zaklatta a nőket

Monoron zaklatta a nőket

A rendőrök rövid időn belül azonosították a 40 éves férfit.

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

A Pest Vármegyei Főügyészség minősített gyermekpornográfia bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy férfival szemben, aki 5 hónapon keresztül több gyermeket vett rá arra, hogy magukról pornográf képeket, videókat készítsenek és azokat elküldjék neki.

Adventi életmentés

Adventi életmentés

A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság egyenruhásai egy idős férfi életét mentették meg kitartásukkal.

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség további bűncselekményeket rótt a volt igazgató terhére, és egy újabb őrizetbe vett gyanúsított letartóztatását indítványozta - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Eltűnt egy anya és kisfia a XXI. kerületből

Eltűnt egy anya és kisfia a XXI. kerületből

A 29 éves nőt és 15 hónapos gyermekét a rendőrök nagy erőkkel keresik.

Elfogás és emberség

Elfogás és emberség

Ez a történet gödöllői rendőrökről szól, köztük Vincze János törzszászlósról, a Gödöllői Rendőrkapitányság bűnügyi helyszínelőjéről és készenléti nyomozójáról.

Bűnös örökösök

Bűnös örökösök

21 embert gyanúsít a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) gazdasági bűnügyek nyomozásával foglalkozó egysége azzal, hogy törvényes örökös nélkül elhunytak hagyatékát jogosulatlanul megszerezték.

Több mint 160 millió forintot csalt ki egy férfi kedvező befektetés ígéretével

Több mint 160 millió forintot csalt ki egy férfi kedvező befektetés ígéretével

Több mint 160 millió forintot csalt ki egy győri férfi több embertől kedvező befektetési lehetőség ígéretével - közölte a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.

Kilenc év után felderített emberölés kísérlete

Kilenc év után felderített emberölés kísérlete

A Baranya vármegyei rendőrök idén januárban elfogták a pécsi gyanúsítottat, a vizsgálatot a napokban fejezték be.

Támogató jelenlét

Támogató jelenlét

A férfi átadott egy levelet a szomszédjának, azzal a kikötéssel, hogy csak másnap nyithatja ki.

http://ujhazak.com