Pokorni Zoltán polgármester kapta idén az adatvédelmi díjat

Pokorni Zoltán XII. kerületi polgármester kapta idén a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) emlékérmét, amelyet pénteken Péterfalvi Attila, a NAIH elnöke adott át. Az adatvédelem nemzetközi napja, január 28-a alkalmából megrendezett díjátadó ünnepségről az MTI-nek küldött közleményben Péterfalvi Attila felidézte: az adatvédelem nemzetközi napját az első ilyen tárgyú nemzetközi dokumentum, az Európa Tanács úgynevezett 108-as Egyezményének megkötése évfordulóján ünneplik.



Mint írta, 1981 - az egyezmény megkötése - óta eltelt 36 év, 2016-ban elfogadták az új, egységes uniós adatvédelmi jogszabályokat és folyik az egyezmény megújítása, modernizációja is. A mai gyermekek 1981-hez képest egy gyökeresen megváltozott társadalmi-kulturális közegben élnek - szögezte le Péterfalvi Attila, hozzátéve, hogy erről írt a 16 éves Csiszár Tamás, az adatvédelem napja tiszteletére kifejezetten vak és gyengénlátó gyermekek számára kiírt NAIH-esszépályázat kitüntetettje is díjazott munkájában.

A hatóság elnöke kitért arra is, hogy a digitális világ számos előnyt kínál a gyermekeknek mind a tanulás, mind a világban való eligazodást szolgáló kommunikáció terén, ugyanakkor sok olyan veszélyforrás is jelen van, ami negatívan befolyásolhatja érzelmi-értelmi fejlődésüket. Ezért nagyon fontos minden olyan, gyermekekkel kapcsolatos oktatói-nevelői munka és tevékenység, amely az internet tudatos és okos használatára tanít - írta.

Hozzátette: a NAIH nemcsak saját, de más szervezetek kezdeményezéseit is figyeli, támogatja, és ezen a téren is kiemelkedő jelentőségűnek ítélte a XII. kerületi önkormányzat programját. A közlemény szerint a XII. kerületi önkormányzat Hegyvidéki ONvédelem programja komplex megközelítéssel, elkötelezett szakemberek bevonásával, a gyermekek-pedagógusok-szülők célcsoportként történt meghatározásával hosszú távon vállalja fel céljának elérését.

Infografikai kisfilmek, plakátok, tájékoztató szórólap, szülői akadémiák, kortárs mentorprogram és akkreditált pedagógusképzés életre hívásával és finanszírozásával hatékonyan és kreatív módon hajtja végre programját, példát mutatva ezzel más állami szereplőknek is. Ezért idén a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság ezüst emlékérmét Pokorni Zoltán, a hegyvidéki önkormányzat Fidesz-KDNP-s polgármestere - képviselve a programban részt vevő munkatársait is - kapta az internetes adatvédelemmel, valamint a fiatalok biztonságos és jogtudatos internethasználatával kapcsolatos ismeretek népszerűsítése érdekében végzett kiemelkedő tevékenységért - írták.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Az ország délkeleti kétharmadán kedd éjfélig további 5-15 centiméternyi hó hullhat, ezért a HungaroMet Zrt. keddre Baranya és Bács-Kiskun vármegyére másodfokú (narancs) figyelmeztetést adott ki.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

http://ujhazak.com