Polgármester: Kaposvárnak szüksége van szálláshelybővítésre

Kaposvárnak szüksége van szálláshelyei bővítésére, a város élmény- és gyógyfürdője területére tervezett 120 szobás szálloda megépítésére a feltételes közbeszerzési eljárás hamarosan lezárul, a leendő üzemeltetőt, a Hunguest Hotelst pedig már kiválasztották nyílt közbeszerzési eljáráson - hangzott el Szita Károly (Fidesz) polgármester sajtótájékoztatóján csütörtökön.A polgármester elmondta, a somogyi megyeszékhely meghatározó növekedéssel, az üzleti és sportturizmus felfutásával is számol a következő években.
    

Példaként említette, hogy a világ második legnagyobb üveggyára, a Sisecam 220 millió forintos befektetéssel a város történetének legnagyobb zöldmezős beruházását valósítja meg, a termelés a tervek szerint 2023 első felében beindul. Emellett jelentős fejlesztések előtt állnak a helyi gép- és élelmiszeripari vállalkozások is - fűzte hozzá. Véleménye szerint amiatt is bővíteni kell a szálláshelyek mennyiségének és minőségének kínálatát, mert a város fürdőjének van ugyan Európa-bajnokságok rendezésére alkalmas medencéje, de nemzetközi versenyek és edzőtáborok rendezéséhez nincs elegendő szálláshely.
    

A polgármester kifejtette: az elképzelések része, hogy az önkormányzati beruházással megépülő szállodát egy fűtött folyosó köti majd össze a gyógyfürdővel. Kitért arra is, hogy a fürdő jelentős felújításra szorul, amit szeretnének összekötni a szállodaépítéssel. Az előzetes kalkulációk szerint így a beruházás több mint 10 milliárd forintba kerül, amelynek megvalósításához Kaposvár kormányzati támogatást és segítséget remél - mondta Szita Károly.
   

Détári-Szabó Ádám, a jellemzően közvetlen fürdőkapcsolattal rendelkező vidéki szállodákat üzemeltető Hunguest Hotels vezérigazgatója arról beszélt, hogy Kaposvár katalizátoraként kívánnak működni a jövőben. Céljuk, hogy az ország Top 30 turisztikai desztinációja közé kerüljön a város és térsége. Ismertette, hogy a létrejött megállapodás szerint évente nettó 121 millió forint koncessziós díjat fizetnek majd az önkormányzatnak. Számításaik szerint a tervezett szálloda évente 50 ezer vendégéjszakát hozhat, több mint 70 munkahelyet teremt, évi több tízmillió forintos adóbevételt generál a városnak, és kedvezően hat majd a fürdő forgalmára is.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Az ország délkeleti kétharmadán kedd éjfélig további 5-15 centiméternyi hó hullhat, ezért a HungaroMet Zrt. keddre Baranya és Bács-Kiskun vármegyére másodfokú (narancs) figyelmeztetést adott ki.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

http://ujhazak.com