Polgármestert választanak vasárnap Kunbaján

Időközi önkormányzati választást tartanak vasárnap a Bács-Kiskun megyei Kunbaján, mert a település korábbi vezetője júniusban lemondott tisztségéről.Pozsgainé Juhász Ildikó, a Kunbajai Közös Önkormányzati Hivatal jegyzője az MTI-nek elmondta, a polgármesteri tisztségért öten indulnak: Kalapos Mária a Magyar Munkáspárt jelöltjeként, valamint Halász István, Szabó József, Szabó Erika és Latinyák István függetlenként.

    
A jelöltek közül Halász István már volt korábban Kunbaja polgármestere, és 2014-ben is indult a tisztségért. A választásra jogosult mintegy 1300 helyi lakos vasárnap reggel hattól este hét óráig két helyen, a Szivárvány Szociális Szolgáltató Központban és az Összefogás Közösségi Házban szavazhat. A jegyző emlékeztetett: az eddigi polgármester, Franzné Lakner Éva (Fidesz-KDNP) második ciklusát töltötte a település élén.
    

A polgármester a közösségi oldalán jelentette be, hogy június 15-ével lemond tisztségéről. Azt írta, a személyét ért támadások és a döntését megelőző időszak eseményei hatására határozott úgy, hogy a közélet helyett a jövőben inkább a családjával töltene több időt. Döntésének okait nem részletezte. Az időközi választásokig a polgármesteri feladatokat Patocskai Tibor (Fidesz-KDNP) alpolgármester vette át.
    

A polgármester és két társa ellen április végén költségvetési csalás és hamis magánokirat felhasználása gyanúja miatt vádat emelt a Kecskeméti Járási és Nyomozó Ügyészség.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Célkörözés

Célkörözés

A budapesti nyomozók két hét alatt 57 körözési eljárás végére tettek pontot.

Egy jogesettár volt a rovásán

Egy jogesettár volt a rovásán

Hétszeres körözöttet fogtak el a kispesti körzeti megbízottak.

Béren kívüli marihuána

Béren kívüli marihuána

A budapesti nyomozók gyanúja szerint pénz helyett kábítószerrel fizethette ki egy munkását egy kőbányai férfi – őrizetbe vették.

Megverték és megfenyegették szomszédjukat

Megverték és megfenyegették szomszédjukat

A várpalotai rendőrök elfogták egy 28 éves férfit és 25 éves társát.

Bilincs került a rablók kezére

Bilincs került a rablók kezére

A nagykátai rendőrök őrizetbe vettek egy párost, akik a helyi vasútállomás mosdójában bántalmaztak egy férfit.

Bezárták az online áruház kiskapuját

Bezárták az online áruház kiskapuját

Új bűncselekménytípus elkövetőjét fogták el tiszaújvárosi nyomozók.

Sorozatos járműfeltörések Bátonyterenyén

Sorozatos járműfeltörések Bátonyterenyén

Pár nap alatt hét bűncselekményt követett el két helyi férfi Bátonyterenyén, akik parkoló gépkocsikat törtek fel, közülük négyet el is loptak.

Hot dog alakú drogpipát is lefoglaltak

Hot dog alakú drogpipát is lefoglaltak

Egy fiatal tiszaújvárosi nő külföldről rendelt kokaint.

Befejezték a nyomozást a belvárosi emberölés ügyében

Befejezték a nyomozást a belvárosi emberölés ügyében

A fővárosi rendőrök lezárták az eljárást az ellen a férfi ellen, aki szóváltást követően egy másik férfi halálát okozta egy V. kerületi szórakozóhelyen.

Áll az alku?

Áll az alku?

A gödöllői rendőrök elfogtak egy brigádot, akik kezdetben alacsony áron vállalták a munkát, majd annak elvégzése után több százezer forintot követeltek érte.

http://ujhazak.com