Polgárőrök munkáját ismerték el országos szervezetek

Harminchat polgárőr idei munkáját ismerte a Belügyminisztérium, az Országos Rendőr-főkapitányság, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, illetve az Országos Polgárőr Szövetség (OPSZ) pénteken Budapesten.

opsz_0_0Az érintetteket egyebek mellett társadalmi bűnmegelőző és életmentő tevékenységük miatt díjazták.
Az évzáró elnökségi ülésen Túrós András, az OPSZ elnöke a polgárőrség legsikeresebb évének nevezte 2013-at.

Kifejtette: a kormány stratégiai partnere lett a szövetség, jól vizsgáztak a vonatkozó törvénymódosítások és csaknem egymilliárd forint, a tervezettnél 300 millióval magasabb összeg jutott az OPSZ-nek. Megújult a szervezeti forma is, mintegy kétezer szervezet csatlakozott a szövetséghez, a tagok száma pedig meghaladja a 41 ezret.

Az elnök méltatta a 100x100 Biztonság bűnmegelőzési mintaprogramot is, szavai szerint a kiemelt figyelmet kapott településeken csökkent a jogsértések, bűncselekmények száma. Kitért a tavaszi hóhelyzet és a nyári dunai árvízi védekezés munkájára is, jelezve, hogy előbbiben 600-an, utóbbiban 2000-ren vettek részt.

Túrós András elmondta: a polgárőrségnek 2014-ben is a bűnmegelőzésre kell koncentrálnia, emellett meghirdetik a külterületek biztonságának évét és a klasszikus tevékenység mellett éjjeli őrjáratot szerveznek a nagyvárosokban.

Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára arról beszélt: a polgárőrség státuszának megerősítése nagyban hozzájárult a bűnmegelőzés eredményességéhez. Jelezte: a költségvetésben jövőre 1 milliárd 50 millió forint jut a polgárőrség működésére.

Az államtitkár az OPSZ 2014-es terveit méltatva kiemelte: a tanyákon, külterületeken élők biztonsága érdekében többet kell tenni, mert még inkább ki vannak téve a bűncselekményeknek.

A rendezvényen Papp Károly országos rendőrfőkapitány a felmérésekre hivatkozva jelezte: nőtt a lakosság szubjektív biztonságérzete, amihez a polgárőr egyesületek is hozzájárultak. A főkapitány, valamint Bakondi György országos katasztrófavédelmi főigazgató is az együttműködés fontosságát hangsúlyozta.

Az ünnepséget mintegy negyed órára megszakította egy tűzjelző csengő, de senkinek sem kellett elhagyni a termet.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A törölköző nem védi meg az értékeit – tanácsok a strandlopások megelőzésére

A törölköző nem védi meg az értékeit – tanácsok a strandlopások megelőzésére

Az országot érintő rendkívüli hőség miatt egyre többen keresnek felfrissülést a strandokon, fürdőkben és a természetes vizek partjain.

Holttestet találtak a Balatonban

Holttestet találtak a Balatonban

Holttestet találtak a Balatonban, a rendőrség pénteki tájékoztatása szerint vizsgálják az ügyet.

Kriminális helynevek

Kriminális helynevek

A magyarlakta vidékeket járva számos olyan város, falu, természeti képződmény nevével találkozhatunk, melyek a fülnek ismerősen hangzanak, de nem mindig kellemes a jelentéstartalmuk.

Norvégiában fogtak el egy top 50-es körözöttet

Norvégiában fogtak el egy top 50-es körözöttet

Nem menekülhetett el az igazságszolgáltatás elől az a 43 éves nő, aki 2022-ben késsel támadt kolléganőjére, majd a Székesfehérvári Törvényszék 4 év letöltendő börtönbüntetésre ítélte.

Mindenki szeme láttára

Mindenki szeme láttára

A nagykátai rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a szeméremsértőket.

Életmentő beszélgetés

Életmentő beszélgetés

Egy rendőr lélekjelenlétének és kommunikációs készségeinek köszönhetően sikerült megmenteni egy 19 éves férfi életét Hőgyészen.

Fokozott ellenőrzést rendelt el Budapest rendőrfőkapitánya a hétvégére

Fokozott ellenőrzést rendelt el Budapest rendőrfőkapitánya a hétvégére

Budapest rendőrfőkapitánya fokozott ellenőrzést rendelt el a főváros teljes területére a hétvégére - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.

Emberi testrészeket gyűjtött egy beteghordozó, a bíróság elrendelte bűnügyi felügyeletét

Emberi testrészeket gyűjtött egy beteghordozó, a bíróság elrendelte bűnügyi felügyeletét

Emberi test tiltott felhasználásával gyanúsít a rendőrség egy 30 éves budapesti férfit, egy beteghordozót, akitől koponyákat, csontokat, valamint preparált emberi arcbőrt is lefoglaltak a nyomozók.

Késelés miatt őrizetben

Késelés miatt őrizetben

Egy zagyvarékasi nő súlyos sérüléseket okozott egy helyi férfinak.

Őrizetben a józsefvárosi emberölés gyanúsítottja

Őrizetben a józsefvárosi emberölés gyanúsítottja

A fővárosi nyomozók kihallgatták az idős nő 16 éves dédunokáját.

http://ujhazak.com