Policy Solutions: a fővárosiak közel fele szerint nem a tiltás a jó megoldás a hajléktalankérdés megoldására

A Policy Solutions közvélemény-kutatása szerint a fővárosiak 45 százaléka úgy véli, eredménytelen volt a hajléktalanok kitiltása a közterületekről, nem ez a jó megoldás.

bp1Az intézet - azt MTI-nek csütörtökön elküldött - felmérése alapján 29 százalék szerint nem tartották be elég keményen a tiltást, a megkérdezettek ötöde pedig úgy látja, javult a hajléktalanokkal kapcsolatos helyzet Budapesten.

A politikai elemző intézet annak kapcsán tette közzé a felmérést, hogy sajtóhírek szerint a hajléktalanokkal kapcsolatos szabályozás további szigorítását tervezi a főváros.

Arra a kérdésre, hogy eredményes volt-e a Fővárosi Közgyűlésnek az a három évvel ezelőtt született intézkedése, amely kitiltotta a budapesti közterületekről a hajléktalanokat, a megkérdezettek 45 százaléka válaszolta azt, hogy eredménytelen volt és nem a tiltás a jó megoldás.

A megkérdezettek 29 százaléka vélekedetett úgy, hogy azért volt eredménytelen a tiltás, mert nem tartatták be elég keményen, és 20 százaléka gondolta úgy, hogy az intézkedés nyomán javult a helyzet.
A Fidesz szavazók jóval megosztottak a kérdésben, nagyjából egyharmad-egyharmad arányban jelölték be a három választ.

A kutatás szerint a szocialista szavazók többsége, 58 százaléka utasítja el a tiltást. Ugyanakkor körükben is 30 százalékos azoknak az aránya, akik szerint csak a keményebb fellépés elmaradásának a következménye az eredménytelenség, miközben mindössze 9 százalék elégedett a helyzet javulásával.

A felmérésből az is kiderül: minden vizsgált korcsoportban többségben vannak azok, akik nem tartják jó megoldásnak a tiltást. A legkisebb, 36 százalékos arányuk a 18-29 évesek körében, míg leginkább a 45-59 évesek, a korcsoport 51 százaléka ellenzi az ilyen típusú megoldást.

Az is kiderült, hogy főleg a budaiak és a dél-pestiek ellenzik a tiltást; 50-50 százalékuk nem tartja ezt jó megoldásnak, míg az észak-pestiek 44 százaléka nyilatkozott hasonlóan.

Ugyanakkor a belvárosiak relatív többsége, 37 százaléka a keményebb fellépés híve és csak 31 százalék mondta, hogy azért nem javult a helyzet, mert a tiltás nem megfelelő megoldás - derül ki a felmérésből.
A reprezentatív közvélemény-kutatás 2013. június 29. és július 13. között 1012 véletlenszerűen kiválasztott budapesti személyes megkérdezésével készült.

MTI

Hozzászólások

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

http://ujhazak.com