Politikai vitát kezdeményezett az MSZP a változás szükségességéről

A változás szükségességéről szóló politikai vitát kezdeményezett az MSZP a parlamentben az összes ellenzéki párttal közösen - közölte az MSZP frakcióvezetője a Facebook-oldalán.Tóth Bertalan közölte, a fideszes propaganda mögötti valódi problémákkal akarják szembesíteni a kormányt. Az Országgyűlés honlapján olvasható, szerdán benyújtott javaslat szerint a vita címe: Változás kell Magyarországon!

- Valóság a propaganda mögött, avagy mentsük meg a háziorvosi ellátást és az önkormányzatiság jövőjét, biztos megélhetést az önkormányzati dolgozóknak!

    
Tóth Bertalan szerint változás kell az egészségügyben: üresen kongó stadionok helyett, európai szintű kórházi ellátás megteremtésére kell fordítani a pénzt. Az ellenzéki képviselő változást szorgalmaz az oktatásban, mert míg a Fidesz-elit drága magániskolába járatja gyerekeit, a többi fiatal korszerűtlen oktatást kap.
  

Az MSZP-s politikus változást szorgalmaz a fizetésekben is, mert egyre többen szegényednek el Magyarországon, míg a fideszes oligarchák a közpénzt ellopva egyre csak gazdagodnak. A szocialista politikus a kistelepülési önkormányzatok megmentését és működőképességének megőrzését is fontosnak tartja. Áldemokrácia helyett szociális demokráciára van szükség! - rögzítette.
  

A javaslat indoklása szerint a kezdeményezők azért tartják szükségesnek a vitanap megtartását, hogy az Országgyűlés tagjai kifejthessék véleményüket azokról az ügyekről és megoldási irányokról, amelyek miatt változás kell Magyarországon. A kezdeményezést az MSZP-s képviselők mellett aláírták a Jobbik-, az LMP-frakció tagjai, valamint kilenc független képviselő.
    

A házszabály szerint a kormány vagy a képviselők legalább egyötödének írásbeli indítványára - az indítványban megjelölt átfogó politikai témakörben - az Országgyűlés vitát tart. Ilyen indítványt kizárólag a rendes ülésszakon lehet benyújtani és tárgyalni. A politikai vitát az Országgyűlés az indítvány benyújtásától számított tizennégy napon túl és huszonnyolc napon belül tartja meg - olvasható a házszabályban.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

http://ujhazak.com