Politológus: a magyarokat képviselő Szövetség jó eséllyel bejut a pozsonyi törvényhozásba

Lánczi Tamás politológus komoly esélyt lát arra, hogy a szlovákiai magyarokat képviselő Szövetség bejusson a pozsonyi törvényhozásba a szeptember végi előrehozott választásokon.A Kossuth rádió Jó reggel, Magyarország! című műsorának és az M1 aktuális csatornának hétfőn adott interjúban Lánczi Tamás azt mondta: az elmúlt évtizedben nem alakult jól a magyarok parlamenti képviselete Szlovákiában. Helyi szinten még "tűrhető állapotok" vannak, de ez regionális szinten már nem mondható el, országos szinten pedig gyakorlatilag képviselet nélkül maradnak a magyarok - tette hozzá.
   

Értékelése szerint most viszont komoly az esélye annak -nagyobb, mint az elmúlt 10 évben bármikor -, hogy a magyarokat képviselő Szövetség elérje az 5 százalékos küszöböt, és bejusson a pozsonyi törvényhozásba. Hangsúlyozta: az lenne a legideálisabb, hogyha a magyar párt lehetne a mérleg nyelve, azaz a koalíciós többséghez szükséges mandátumokat a magyarok tudnák adni, ez ugyanis óriási mozgásteret és lehetőséget jelentene.

A politológus szerint a szlovák belpolitikában "teljes káosz" van évek óta, sok kicsi párt harcol egymással, nincsenek domináns szereplők, és majdhogynem mindenki mindenkivel koalícióképes, ezért nehéz megmondani, hogy a választások után milyen politikai formáció alakul.
   

Lánczi Tamás a magyar-szlovák kétoldalú kapcsolatok szempontjából azt tartaná jónak, ha olyan kormány alakulna Szlovákiában, amely alapvetően szemben áll a globalista törekvésekkel, fontosnak tartja a visegrádi együttműködést, valamint migrációellenes és békepárti. Ezt szerinte leginkább a Robert Fico-féle Irány párt képviseli most.
    

Arra is felhívta a figyelmet, hogy a közvélemény-kutatások alacsony részvételi arányt jósolnak, ami a magyarokat képviselő pártot segítheti. Ha magyar szavazók aktívak, akkor szép eredményt tudnak elérni - mondta. Rámutatott: a magyar identitás megőrzését alapvetően magyarokra kell bízni, mert minden ígérettel ellentétben a szlovák pártok igazából nem foglalkoznak a magyar emberek képviseletével.
    

Forró Krisztián, a magyarokat képviselő Szövetség elnöke az M1 aktuális csatornának nyilatkozva a magyar nyelvű oktatás fontosságáról beszélt, hangsúlyozva, hogy ez is tétje lesz a választásoknak. A Szövetség elsődleges céljának azt nevezte, hogy mindenki, aki anyanyelvén szeretne tanulni, el tudjon jutni a magyar tanítási nyelvű iskolába.
   

Kiemelte: egyik szlovák párt sem képviseli a magyar kisebbség jogait és érdekeit, és mióta nincs magyar érdekképviselet a szlovák parlamentben, a kisebbségek nyelvén történő oktatás háttérbe szorult. Szerinte a Szövetség az egyetlen olyan magyar párt, amelyiknek esélye van bekerülni a szlovák törvényhozásba. Szlovákiában szeptember 30-án előrehozott parlamenti választásokat tartanak, miután tavaly decemberben - a korábban a kormánykoalíció részét alkotó liberálisok által benyújtott bizalmatlansági indítványról tartott szavazáson - megbukott Eduard Heger kisebbségben kormányzó kabinetje.


A kormány bukása után Zuzana Caputová államfő megbízása alapján a Heger-kabinet ügyvezető kormányként látta el feladatait, egészen májusig, amikor Eduard Heger a felmentését kérte az államfőtől. Ezt követően az államfő szakértői kormányt nevezett ki, amelynek miniszterelnöke Ódor Lajos, a szlovák központi bank (NBS) korábbi alelnöke lett.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Az ország délkeleti kétharmadán kedd éjfélig további 5-15 centiméternyi hó hullhat, ezért a HungaroMet Zrt. keddre Baranya és Bács-Kiskun vármegyére másodfokú (narancs) figyelmeztetést adott ki.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

http://ujhazak.com