Politológus: továbbra sincs közös álláspont a Jobbikon belül

Farkas Örs politológus szerint továbbra sincs közös álláspont a Jobbikon belül, emiatt az ellenzéki párt komoly problémákkal küzd.A szakértő hétfőn az M1 aktuális csatornán azt mondta, Vona Gábor korábbi pártelnök kilépésével egy karakteres politikus távozott a pártból, és nehezen találják meg azt, aki betöltené a szerepét. Amíg Vona Gábor nem dönti el, hogy visszamegy-e a párthoz, addig nem tudnak megújulni - tette hozzá.

    
Farkas Örs kitért arra is, az ellenzéki párt a szombaton meghirdetett nemzeti ellenállással az eredeti, Vona Gábor által meghatározott szemléletmódhoz próbál visszatérni, de először a párton belül kell rendet tenni, és utána kell kitalálni a víziót, amelyet utána következetesen folytatnak. Amíg ez nem így van, addig nehéz lesz elnyerniük a választók bizalmát - vélekedett a politológus.
    

Farkas Örs úgy fogalmazott, az áprilisi választás óta a Jobbik nem mer az emberek elé állni, és úgy próbálja elnyerni az emberek szimpátiáját, hogy az eseményeken - amelyeken erre törvényes keretek között lehetősége lenne - anyagi okokra hivatkozva nem vesznek részt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com