Polt Péter: az ügyészség feladata, hogy biztonságot teremtsen

A biztonságteremtést nevezte az ügyészi munka legnagyobb kihívásának Polt Péter legfőbb ügyész kedden a Pest megyei Nagykátán, a járási ügyészség új székházának avatóünnepségén.Felidézte, hogy a múlt héten Csehországban találkozott a visegrádi négyek legfőbb ügyészeivel, ezúttal már hatodik alkalommal, és ott is megerősítették, hogy az ügyészi szervezet egyre nagyobb szerepet kap a társadalomban. Az ügyészség nélkülözhetetlen része annak a folyamatnak, amelynek célja, hogy biztonságos életet teremtsen - tette hozzá.

Polt Péter elmondta, ahol sikerül ezt elérni, ott az emberek félelem nélkül élhetnek, annak tudatában dolgozhatnak, hogy személyükben, vagyonukban nem éri őket sérelem, vagy ha mégis, akkor ezt ki fogják küszöbölni, ők pedig megkapják a megfelelő kárpótlást. A legfőbb ügyész kitért arra, hogy számos veszély fenyegeti ma a biztonságunkat, amihez hozzájárul, hogy a határok is könnyen átjárhatóvá váltak.


A visegrádi országok legfőbb ügyészeivel folytatott megbeszélésen ott három témát vetettek fel, a terrorizmus, a kábítószer-bűncselekmények és a bűnügyi együttműködés kérdését - mondta. Polt Péter jelezte, hogy hazánk az egyetlen a visegrádi országok közül, amely már beépítette jogrendjébe az európai nyomozati parancsot, amelynek célja egy másik uniós tagállamban nyomozati intézkedések elvégeztetése büntetőügyi bizonyítékok gyűjtése céljából.


A jó ügyészségi munka feltétele az is, hogy mind a 137 járási ügyészségen megfelelő legyen az infrastruktúra, és ennek a fejlődésnek lehetünk a tanúi Nagykátán is - emelte ki.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Fogdán a csoportos rablás gyanúsítottjai

Fogdán a csoportos rablás gyanúsítottjai

Az újbudai rendőrök őrizetbe vették azt a két férfit, akik a gyanú szerint otthonában raboltak ki egy férfit a fővárosban.

Csak egyvalaki kapott hamisított katonai behívót Dömösön, "poénból"

Csak egyvalaki kapott hamisított katonai behívót Dömösön, "poénból"

A korábbi információkkal ellentétben csak egyvalaki kapott hamisított katonai meghívót Dömösön; az elkövető a barátjának, a címzettnek azt mondta, csak meg akarta őt viccelni.

Vádemelési javaslat egy döbörhegyi betörő ellen

Vádemelési javaslat egy döbörhegyi betörő ellen

A helyszínen hagyott vércsepp buktatta le a tolvajt.

Hamis 10 000 forintost reklámozott a TikTokon

Hamis 10 000 forintost reklámozott a TikTokon

A KR NNI pénzhamisítással gyanúsít egy 23 éves abonyi férfit.

Emberölésre minősítették át a debreceni tragikus bántalmazást

Emberölésre minősítették át a debreceni tragikus bántalmazást

A hajdú-bihari bűnügyi igazgatóság befejezte az ügy vizsgálatát.

Lelőttek egy idős férfit, aki riasztófegyverrel rálőtt a TEK munkatársaira

Lelőttek egy idős férfit, aki riasztófegyverrel rálőtt a TEK munkatársaira

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészségen felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt indult nyomozás, miután egy idős férfi egy gáz-riasztó fegyverrel rálőtt a rendőrökre.

Tenerifén fogtak el egy szexuáliserőszak-tevőt

Tenerifén fogtak el egy szexuáliserőszak-tevőt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Célkörözési Osztálya a külföldön bujkáló magyar szökevények felkutatása és elfogása érdekében végez felderítést.

Hamisított katonai behívók: nyomoz a rendőrség

Hamisított katonai behívók: nyomoz a rendőrség

A képen látható katonai behívó nem valódi, megtévesztésről van szó.

Bilincsben egy 13 éves rabló

Bilincsben egy 13 éves rabló

A ceglédi rendőrök fogták el azt a fiút, aki a gyanú szerint két rablást követett el.

Családi tragédia Hosszúpályiban

Családi tragédia Hosszúpályiban

Az adatok szerint a gyanúsított olyan súlyosan bántalmazta saját apját, hogy már nem lehetett rajta segíteni.

http://ujhazak.com