Porga: Veszprém békés, nyugodt, dinamikusan fejlődő közösség

Veszprém békés, nyugodt, dinamikusan fejlődő közösség - fogalmazott Porga Gyula (Fidesz-KDNP), a város polgármestere, a kormánypártok helyi polgármesterjelöltje keddi veszprémi sajtótájékoztatóján.Porga Gyula elmondta: az elmúlt egy hónapban intenzív kampányt folytattak, minden városrészt bejártak és lakossági fórumokat is szerveztek. A kampány során végig arra törekedtek, hogy minél több alkalmuk legyen beszélni a veszprémiekkel a város mindennapjairól és jövőjéről. Kiemelte: a találkozások abban erősítették meg, hogy a város jó úton jár, és nagy támogatást kapott a kormánypártok helyi jelöltjeinek programja Veszprémben.

   
Céljaik közül Porga Gyula kiemelte, hogy 2023-ban, amikor Veszprém lesz Európa kulturális fővárosa, olyan minőségű programot mutathassanak be Magyarországnak és Európának, amire az egész ország büszke lehet. Úgy szeretnénk dolgozni, hogy az utána következő években is Európa kulturális fővárosai közé tartozzon Veszprém, ehhez pedig együttműködésre és közös gondolkodásra van szükség - mondta.
    

Porga Gyula arról is beszélt: kilenc éve dolgozik már polgármesterként, előtte négyet alpolgármesterként töltött, és képviselőjelöltjeik közt is többen kilenc, illetve tizenhárom éve tagjai a városi önkormányzatnak. Tizenkét képviselőjelöltjük közül négy harmincöt éven aluli, négy nő, és van olyan jelöltjük is, aki már nyugdíjas - tette hozzá.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Vádat emeltek egy nő ellen, aki a gyermekeit bántalmazta és elhanyagolta

Vádat emeltek egy nő ellen, aki a gyermekeit bántalmazta és elhanyagolta

A Ceglédi Járási Ügyészség több rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt emelt vádat egy nővel szemben, aki a gyermekeit bántalmazta és elhanyagolta - közölte a Pest Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

Szó szerint útját állták a drognak

Szó szerint útját állták a drognak

Az M60-as autópálya kozármislenyi lehajtójánál került kutyaszorítóba egy díler.

Terhes élettársát bántalmazta

Terhes élettársát bántalmazta

Személyi szabadság megsértése miatt vettek őrizetbe egy 33 éves férfit.

Fogdán a csoportos rablás gyanúsítottjai

Fogdán a csoportos rablás gyanúsítottjai

Az újbudai rendőrök őrizetbe vették azt a két férfit, akik a gyanú szerint otthonában raboltak ki egy férfit a fővárosban.

Csak egyvalaki kapott hamisított katonai behívót Dömösön, "poénból"

Csak egyvalaki kapott hamisított katonai behívót Dömösön, "poénból"

A korábbi információkkal ellentétben csak egyvalaki kapott hamisított katonai meghívót Dömösön; az elkövető a barátjának, a címzettnek azt mondta, csak meg akarta őt viccelni.

Vádemelési javaslat egy döbörhegyi betörő ellen

Vádemelési javaslat egy döbörhegyi betörő ellen

A helyszínen hagyott vércsepp buktatta le a tolvajt.

Hamis 10 000 forintost reklámozott a TikTokon

Hamis 10 000 forintost reklámozott a TikTokon

A KR NNI pénzhamisítással gyanúsít egy 23 éves abonyi férfit.

Emberölésre minősítették át a debreceni tragikus bántalmazást

Emberölésre minősítették át a debreceni tragikus bántalmazást

A hajdú-bihari bűnügyi igazgatóság befejezte az ügy vizsgálatát.

Lelőttek egy idős férfit, aki riasztófegyverrel rálőtt a TEK munkatársaira

Lelőttek egy idős férfit, aki riasztófegyverrel rálőtt a TEK munkatársaira

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészségen felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt indult nyomozás, miután egy idős férfi egy gáz-riasztó fegyverrel rálőtt a rendőrökre.

Tenerifén fogtak el egy szexuáliserőszak-tevőt

Tenerifén fogtak el egy szexuáliserőszak-tevőt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Célkörözési Osztálya a külföldön bujkáló magyar szökevények felkutatása és elfogása érdekében végez felderítést.

http://ujhazak.com