Portik-Laborc - Érdemi információkat nem tudtak meg Szilvásy Györgytől

Jogi problémák miatt nem volt érdemben meghallgatás - mondta Harangozó Tamás, a Portik-Laborc találkozókat vizsgáló ténymegállapító albizottság szocialista tagja Szilvásy György, volt titokminiszter keddi meghallgatását követően.

Szilvásy György az újságíróknak azt mondta: kezdeményezte, hogy nyílt ülést tartsanak, de ha olyan kérdéseket tesznek fel, amelyre a válasz minősített adatot, államtitkot érint, akkor arra csak akkor tud válaszolni, ha felmentik a titoktartási kötelezettsége alól. A ténymegállapító albizottság azonban ezt a felmentést nem szerezte be a titokgazdától - tette hozzá.
Kocsis Máté, a testület fideszes tagja szerint Szilvásy György arra készült, hogy nem kell teljes körben válaszolnia a kérdésekre. Kocsis Máté elmondta: a titoktartási kötelezettség alóli felmentést a belügyminiszternek és az Alkotmányvédelmi Hivatal főigazgatójának kell megadnia. Mint mondta: reméli, hogy egy hét alatt sikerül rendezni ezt a jogi problémát és akkor újra meghallgatják Szilvásy Györgyöt.

bírói kalapácsA volt titokminiszter hangsúlyozta: arra készült, hogy mindent elmond, amit tud.

Újabb időpont egyeztetés után ismét eljön a meghallgatásra. Mint kiemelte: esetében minden érv amellett szól, hogy elmondja, amit tud és gondol. Hozzátette, hogy véleménye szerint minden érv amellett szólna, hogy mindez nyilvános legyen, hogy "ne maffiabaloldalozhasson szabadon a jobboldali sajtó". A volt titokminiszter kérdésre válaszolva kiemelte: már két évvel ezelőtt is elmondta, hogy semmiféle titkolnivalója nincs. "Ebben politikai kampányt folytat a jobboldal, a jól felfogott, - most már választási - érdekeinek megfelelően - fogalmazott Szilvásy György.

Hozzáfűzte: ahogyan azt már korában is elmondta: közvetett információkat kapott arról, hogy Portik Tamásnak a szervezett bűnözés és a közhatalom különböző összefonódásairól van információja, s ezt el szeretné mondani valakinek a Nemzetbiztonsági Hivatalban. Erről tájékoztatta Laborc Sándort, s ezek után rábízta azt, hogy az információt miként szerzi meg, s hogyan szervezi ezt a későbbiekben - fejtette ki Szilvásy György, aki kérdésre válaszolva azt mondta: meggyőződése, hogy helyesen járt el Laborc Sándor.

Az Alkotmányvédelmi Hivatal április 25-én oldotta fel a Portik Tamás és Laborc Sándor közötti két megbeszélésről készült hangfelvétel titkosságát. A dokumentumok szerint 2008-ban két alkalommal találkozott egymással Portik Tamás és Laborc Sándor, két másik ember társaságában. A megbeszéléseken készült hangfelvételek szerint Laborc a Portiktól származó, közéleti szereplőkre terhelő információkat a nyilvánosság előtt akarta felhasználni. A hangfelvételek leirataiból kiderül, Portik félt attól, hogy 2010-ben a baloldal elveszti a választásokat, és mindent megtett volna, amit kérnek tőle.

Az Országgyűlés Nemzetbiztonsági bizottsága a Portik-Laborc találkozókat vizsgáló ténymegállapító albizottsága május 14-én tartotta meg alakuló ülését. A meghallgatások első köre, amely során jellemzően a szakszolgálatok munkatársait hallgatták meg, már lezárult. November 5-én Balajti Lászlót, az Alkotmányvédelmi Hivatal volt főigazgatóját hallgatta meg a testület. Laborc Sándort, a Nemzetbiztonsági Hivatal volt elnökét, valamint Portik Tamást, az 1990-es évek olajszőkítési ügyleteiről ismert Energol Rt. egykori igazgatóját is meg akarta hallgatni a bizottság, azonban mostanáig mindketten visszautasították a részvételt. A Portik-Laborc találkozókat vizsgáló ténymegállapító albizottság meghallgatásait is befolyásolhatja azonban, hogy múlt hétfőn az Országgyűlés Nemzetbiztonsági bizottsága megszavazta azt a módosító indítványt, amellyel korábban életbe léphet a testület előtt való kötelező megjelenésről szóló jogszabály.

forrás:MTI

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com