Potápi: a bukovinai székelyek hű polgárai az országnak

A bukovinai székelyek az elmúlt 75 évben bebizonyították, hogy hű honpolgárai Magyarországnak, megőrizték hitüket és magyarságukat - mondta a nemzetpolitikáért felelős államtitkár szombaton Bátaszéken.Potápi Árpád JánosPotápi Árpád János a bukovinai székelyek országos találkozóján mondott köszöntőjében arra kérte a jelenlévőket: legyenek büszkék székelységükre, magyarságukra, és azt adják tovább gyermekeiknek, unokáiknak. Emlékeztetett arra, hogy a bukovinai székelyek között a hazatelepedés vágya 1939-ben vált egyre erősebbé, majd 1940-ben, amikor Észak-Erdély visszakerült Magyarországhoz, a fiatalok jelentős része elhagyta Bukovinát, és az anyaországba települt át.

1941-ben, Bárdossy László miniszterelnöksége alatt a mozgalom felgyorsult, és a moldvai Bukovina öt falujában élő székelyek szinte hetek alatt visszatértek Magyarországra, "a kormányzat visszatelepítette őket az akkor felszabaduló Bácskába" - mondta az államtitkár.

Hozzátette: "ennek 75 éve, azóta élhetünk újra - Horthy Miklós kormányzónak is köszönhetően - Magyarországon", és bár kis népcsoportról van szó, a bukovinai székelységen keresztül megismerhető a magyarság története is. A bukovinai székelyek országos találkozóját tizennegyedik alkalommal rendezte meg Bukovinai Székelyek Országos Szövetsége, ezúttal a Tolna megyei városban, ahol a második világháború után sok székely család talált új otthonra.

A pénteken kezdődött kétnapos eseményen a 75 éve történt Magyarországra település mellett Németh Kálmánra, az áttelepülésben tevékeny szerepet játszó józseffalvai plébánosra is emlékeztek. A találkozón a szövetség hazai egyesületeinek tagjai, mintegy nyolcszázan jelentek meg, köztük Andrásfalvy Bertalan néprajzkutató és Tamás Menyhért író.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Bilincsben a bűnözői csoport tagjai

Bilincsben a bűnözői csoport tagjai

Ceglédi betörőbandát lepleztek le a Pest megyei rendőrök.

Még Dubajban sem lehet elbújni a rendőrök elől

Még Dubajban sem lehet elbújni a rendőrök elől

Az Egyesült Arab Emírségekben fogtak el egy körözött férfit a Pest vármegyei rendőrök a NEBEK, a KR NNI és a helyi hatóságok együttműködésével.

Fesztiválszezon - vásároljunk biztonságosan jegyet!

Fesztiválszezon - vásároljunk biztonságosan jegyet!

Kezdődik a fesztiválszezon, indulnak a nyári koncertek, ami a jegyekkel, belépőkkel való visszaélések, csalások számának megszaporodását is eredményezheti.

Több körözött embert is elfogtak a Kelenföldi pályaudvarnál zajló közbiztonsági akcióban

Több körözött embert is elfogtak a Kelenföldi pályaudvarnál zajló közbiztonsági akcióban

Több mint 700 igazoltatást hajtott végre és 29 embert fogott el, illetve állított elő a rendőrség a Kelenföldi pályaudvar könyékén május 28-tól zajló közbiztonsági akcióban - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata.

Ellopta a büfé napernyőjét

Ellopta a büfé napernyőjét

Rövid időn belül elfogták a balatonalmádi rendőrök az 52 éves férfi.

24 órán belül rendőrkézen a kifosztó

24 órán belül rendőrkézen a kifosztó

A kalocsai rendőrök egy napon belül azonosították és elfogták azt a fiatalt, aki elvette egy mozgásában korlátozott idős férfi pénzét.

Példás összefogás Liánáért

Példás összefogás Liánáért

Osztrák és magyar rendőrök fogtak össze egy jó célért a pünkösdi hétvégén.

Fogva tartotta volt párját egy zalai férfi

Fogva tartotta volt párját egy zalai férfi

Bántalmazta és fogva tartotta volt párját egy zalai férfi, akit őrizetbe vettek - közölte a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.

Őrizetben az utazó betörő

Őrizetben az utazó betörő

Kezdeményezték a Hajdú-Bihar vármegyei tettes letartóztatását.

A melltartójában találtak drogot

A melltartójában találtak drogot

A rendőrök egy jászapáti nőt fogtak el a DELTA Program keretében, aki kábítószert terjesztett a településen.

http://ujhazak.com