Potápi: a Kőrösi Csoma Sándor-program a nemzetpolitika zászlóshajója

Potápi Árpád János a program keretében a déli féltekére utazó ösztöndíjasokat köszöntve úgy fogalmazott: 2010-ben radikális kormányváltás történt, és ezzel párhuzamosan radikális váltás következett be a nemzetpolitikában is.

A diaszpóra felkarolását célzó Kőrösi Csoma Sándor-programot 2013-ban indították el, és azt ma már méltán nevezik a nemzetpolitika zászlóshajójának - hangsúlyozta. A program célja - a szórványmagyarságot támogató Petőfi Sándor-programhoz hasonlóan - megőrizni a magyar közösségek identitását, megerősíteni a magyar nyelvet, átadni azt a kultúrkincset, amelyet a magyarság jelent.



Az államtitkár a program eddigi eredményeiről szólva kiemelte, hogy számos új magyar közösséget fedeztek fel, "sok kis Magyarországot" ismerhettek meg. Emellett néptánccsoportok, cserkészcsapatok alakultak, új hétvégi iskolák jöttek létre, feléledt a könyvtári élet, az írott sajtó több helyen. A közösségekhez érkező ösztöndíjasokról számos pozitív visszajelzés érkezett, a kiutazók száma évről évre nőtt, új országokat vontak be, egyre több szervezet igényel ösztöndíjast - sorolta. Potápi Árpád János elmondta: 2013-ban 16 országba, 47 ösztöndíjas utazott, tavaly 21 országba 115, idén pedig már 23 országban 150 ösztöndíjas dolgozik, és két új ország - Törökország és Ukrajna - kapcsolódik be a programba. A nemzetpolitikai államtitkárság háttéranyaga Ausztráliába és Új-Zélandra tizenkilenc, Latin-Amerikába tíz, Dél-Afrikába egy ösztöndíjas utazik.

Ettől az évtől a déli féltekére a kiküldetés időtartama hatról hét hónapra nő, és néhányan kifejezetten egyházi feladatokat látnak majd el. A program egyházi részét most először, próbajelleggel hirdették meg. Potápi Árpád János közölte: 2013 óta 34 országban 385 ösztöndíjas segítette a magyar közösségek munkáját; a programban jelenleg több mint százötven szervezet, közte tizennyolc cserkészcsapat és húsz egyházi szervezet vesz részt.

MTI

Hozzászólások

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Az ország délkeleti kétharmadán kedd éjfélig további 5-15 centiméternyi hó hullhat, ezért a HungaroMet Zrt. keddre Baranya és Bács-Kiskun vármegyére másodfokú (narancs) figyelmeztetést adott ki.

http://ujhazak.com