Potápi: a nemzetpolitika sikerének része a Magyarság Háza létrehozása

Az elmúlt tizenegy év nemzetpolitikájának egyik sikere a határon innen és túl élő magyar közösségek közötti kapcsolatok erősítésére tíz esztendeje létrehozott Magyarság Háza, az intézmény szerteágazó tevékenysége - mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára pénteken az intézményben tartott sajtótájékoztatóján.Potápi Árpád János szimbolikusnak nevezte, hogy éppen a magyar kultúra napján emlékeznek meg annak az intézménynek az alapításáról, amely az elmúlt évtizedben kiemelkedő szerepet töltött be az összmagyarság kultúrájának ápolásában, épített és szellemi örökségének megőrzésében, a magyar identitás erősítésében.

    
Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy a 2010-es évek első éveiben hozták meg a nemzetpolitikát érintő szimbolikus jelentőségű jogszabályokat, valamint az alaptörvényt. Erre utalva arra hívta fel a figyelmet, hogy a határon túl élő magyarok számára megadott szavazati jog következményeként ma "a magyar Országgyűlés igazából egy nemzetgyűlésnek" tekinthető.
   

Azt hangoztatta, ennek a nemzetpolitikának köszönhetően a Kárpát-medence minden magyar hazája, mindenkit szeretettel látnak Magyarországon, mindenki bízhat Magyarországban és a magyar kormányban, éljen akár Szabadkán, Kassán, Kolozsváron, Eszéken vagy a diaszpórában. Elmondta, a Magyarság Háza 2011-ben, a magyar kormány támogatásával jött létre, az államtitkárság háttérintézményeként működő Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. keretein belül, néhány éve pedig önálló nonprofit gazdasági társaságként működik. Céljai közé tartozik a magyar kultúra megőrzése, építése, valamint az államtitkárság és a nemzetpolitikai intézményrendszer működésének segítése.
    

Az intézmény kétezernél több amatőr és profi művésznek, előadónak biztosított lehetőséget a bemutatkozásra, ezernél több előadást szerveztek meg és negyedmillióan vettek részt a programjain, a Határtalanul program keretében pedig tízezer diáknak szervezett kulturális, néprajzi, történelmi tanórákat - sorolta.
    

Potápi Árpád János hangsúlyozta, a nemzetpolitikai intézményrendszer a járványhelyzetben is működött, ám a programok jó részét online tudták megtartani. Hozzátette, a Magyarság Háza aktívan részt vesz az idei "nemzeti újrakezdés éve" programjaiban is. Csibi Krisztina, a Magyarság Háza igazgatója azt közölte, hogy a járványhelyzet ellenére az intézmény gyakorlatilag leállás nélkül folytatja munkáját, sőt újabb szereplőket vont be tevékenységébe. A külhoni előadók és művészek produkcióit filmen rögzítették, az alkotásokat közösségi oldalaikon tették hozzáférhetővé.
   

Tevékenységüket ismertetve elmondta, tavaly tavasz óta háromszáznál több kisfilmet készítettek külhoni partnereik közreműködésével; ezek között voltak mesék, útikalauzok, zenei, irodalmi, képzőművészeti, hagyományőrző előadások; minden nap új produkcióval tudtak jelentkezni. Kínálatukban szerepel most is film, színház, muzsika, irodalom, képzőművészeti, történeti és fotókiállítás, szabadegyetem, mesedélelőtt, rendhagyó óra és útikalauz - sorolta az intézményvezető.
    

Alkotásaik népszerűek, tízmilliónál többen voltak részesei háromnegyed év alatt a Magyarság Háza programjainak - tette hozzá. Bejelentette, hogy az intézmény évfordulója alkalmából a teljes külhoni magyarságot megmozgató programsorozatot indítanak; naponta jelentkeznek majd új produkciókkal, a Kárpát-medencében és a diaszpórában élő művészek munkásságába engednek betekintést.
    

Közölte azt is, hogy az év második felében tervezik megjelentetni a Magyarság Háza nagy képes könyvét, dvd-sorozatot adnak ki legjobb filmjeikből, világkörüli útra indítják az intézmény tíz évéről készített kiállítást, valamint átadják az idén alapított Magyarság Háza-díjat is, továbbá - terveik szerint - szeptember végén vagy október elején négynapos fesztivállal indítják az őszi szezont.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com