Potápi Árpád János: az idei a nemzeti újrakezdés éve

A múlt év a nemzeti összetartozásé volt, az idei pedig a nemzeti újrakezdésé - mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára szerdán Budapesten, az "Egy vérből valók vagyunk" jótékonysági futás rajtjával egybekötött sajtótájékoztatón.A futáson részt vevő Potápi Árpád János hangsúlyozta: a véradással és a jótékonysági futással "ráirányítjuk a figyelmet a nemzeti összetartozásra". Nincs is szebb nemzeti újrakezdés annál, mint hogy újra együtt lehetnek, és a futással is ehhez járulnak hozzá - jegyezte meg a politikus. Közölte: az idén a 600 kilométeres, 6 napon át tartó táv teljesítésével a Maros megyében található magyarfülpösi református diákotthon lakóit segítik.
    

Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége - aki maga is vért adott az eseményen - azt emelte ki: aki kész másoknak, ismeretleneknek vért adni, az mások életét, egészségét tudja megmenteni ezzel. A véradás kifejezi "az összetartozásunkat, egymásra utaltságunkat, de kifejezi az egymás iránti felelősségvállalásunkat" is - fűzte hozzá.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Nem volt érvényes jegye, ezért ütötte meg a kalauzt.

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

Idén is megerősített rendőri jelenléttel, fizikai védelemmel és bűnmegelőzési intézkedésekkel segíti a BRFK, hogy mindenki biztonságban élhesse meg az ünnepi időszakot.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Eltáncolt mobilok

Eltáncolt mobilok

Európai koncertturnén lopó fiatalokat fogtak el a budapesti nyomozók.

http://ujhazak.com