Potápi: idén 30 százalékkal többen pályáztak a Határtalanul! tanulmányi kirándulási programra

Az idén a tavalyinál 30 százalékkal több, összesen 2219 pályázat érkezett a Határtalanul! tanulmányi kirándulási programra - mondta Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.Az államtitkár közölte: a program keretében alapvetően a hetedik osztályosokra koncentrálnak, de a középiskolák közötti együttműködést is támogatják, illetve kisebb részben a középiskolások tanulmányi kirándulását is segítik.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Emelkedett a pályázati keret, az elnyerhető támogatás, és új elem, hogy 2-3 iskola közösen is szervezhet utat. Ezzel a kisiskolákat működtető településeket szeretnék segíteni, hiszen így elérhető, hogy egy busznyi gyermeket indítsanak útnak - mondta Potápi Árpád János.

    
Az államtitkár kitért arra is, hogy valamennyi megyében tájékoztató napokat szerveztek, ezeken új úti célokat is javasoltak, mert szeretnék, ha az eddigi régiók mellé kevéssé ismert tájak is bekerülnének a programba. Távolabbi célként jelölte meg, hogy a határon túli gyermekek növekvő számban érkezzenek magyarországi kirándulásokra, illetve, hogy a külhoni régiók közötti együttműködés még szorosabb legyen.
    

Felidézte, hogy a program keretében 2011-ben indultak el az első autóbuszok a határon túli régiókba. Azóta 317 ezer, nagyrészt magyarországi, kisebb részben határon túli diák vehetett benne részt, és jutott el szervezett oktatási keretek között határon túli régiókba, illetve az anyaországba, ezáltal is erősítve a magyar intézmények közötti kapcsolatokat.
    

Megjegyezte, hogy sok testvériskolai kapcsolat jött létre, és sok tartós barátság alakult ki magyarországi és határon túli diákok között. A sajtótájékoztatón részt vett egy Pest megyei diákcsoport is, amely Erdélyben Barótot és környékét keresi fel a tanulmányi kirándulási program keretében.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Októberben folytatódtak a BKK-val közös járatellenőrzések

Októberben folytatódtak a BKK-val közös járatellenőrzések

A rendőrök többek között két körözött személyt is elfogtak a közös akció során.

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

A Siófoki Rendőrkapitányság eljárást folytat egy ózdi lakossal szemben, aki a gyanú szerint láncfűrésszel fenyegetett meg egy sofőrt egy kőröshegyi parkolóban.

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Két nap után meglett az eltűnt férfi

Két nap után meglett az eltűnt férfi

A tatai rendőrök célzott kereséssel találták meg a 32 éves személyt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

http://ujhazak.com