Potápi: nemzetpolitikai érdek is Ukrajna EU-tagjelölti státuszának a támogatása

Magyarország a kezdetektől támogatja, hogy Ukrajna megkapja az EU-tagjelölti státuszt - közölte a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára Facebook-oldalán.Potápi Árpád János az MTI-hez kedden eljuttatott közlemény szerint kiemelte: Magyarország érdeke, hogy a szomszédos Ukrajna szuverén, kiegyensúlyozott, demokratikus jogállam legyen, ahol a nemzeti kisebbségek, köztük a kárpátaljai magyarság is békében és biztonságban élhet szülőföldjén.
    

Rámutatott: Ukrajna EU-tagjelölti státuszának a támogatása tehát nemzetpolitikai érdek is, ezért a június 23-24-ei uniós csúcstalálkozón Ukrajna számíthat Magyarország támogatására az EU-tagjelölti státusz ügyében. Az államtitkár hangsúlyozta: Magyarország számára kiemelten fontos, hogy Ukrajnában mielőbb béke legyen.
    

Az elsők között reagáltunk az orosz-ukrán háborúra, és elindítottuk történelmünk eddigi legnagyobb humanitárius segélyakcióját az ukrajnai menekültek megsegítésére - közölte. Emellett a jövőben is mindent megtesznek a kárpátaljai magyarság támogatása érdekében: ezért hirdették meg a napokban a kárpátaljai szociális programcsomagot is, amellyel az a cél, hogy a kárpátaljai magyarságnak a rendkívül nehéz helyzet ellenére se kelljen elhagynia szülőföldjét, és helyben tudjon boldogulni - tette hozzá Potápi Árpád János.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Indul a tavaszi szezon

Indul a tavaszi szezon

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság fokozott óvatosságra és tudatos vagyonvédelemre hívja fel a lakosság figyelmét a külterületi ingatlanok biztonságáért.

ORFK: egyre javulnak a bűnügyi statisztikák

ORFK: egyre javulnak a bűnügyi statisztikák

Magyarországon egyre javulnak a bűnügyi statisztikák, az előző évekhez hasonlóan tavaly tovább csökkent a bűncselekmények száma.

Kerékpártolvaj testvérpárt fogtak el a kaposvári nyomozók

Kerékpártolvaj testvérpárt fogtak el a kaposvári nyomozók

Két nap alatt három biciklit vittek el, de a rendőrök mindet megtalálták.

Kamerás kukkoló

Kamerás kukkoló

A ceglédi nyomozók rövid időn belül azonosították a gyanúsítottat.

Újabb dílert fogtak el Tökölön

Újabb dílert fogtak el Tökölön

A 22 éves férfi ahhoz a csoporthoz tartozott, amely Spanyolországból szállított Magyarországra drogot.

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Az esettel kapcsolatban egy 45 éves férfit és egy 16 éves fiút gyanúsítottak meg és vettek őrizetbe a Tolna vármegyei nyomozók.

Díszlövések március 15-én

Díszlövések március 15-én

Az ünnepi megemlékezés részeként idén is háromszor elsütnek egy ágyút Budapest belvárosában.

Készpénz helyett utalást követeltek

Készpénz helyett utalást követeltek

A hajdúnánási rendőrök elfogták azt a két fiatalembert, akik egy ismerősüket rabolták ki.

Egy 51 éves férfi az áldozat

Egy 51 éves férfi az áldozat

A Tolna vármegyei nyomozók halált okozó testi sértés bűntett miatt indítottak eljárást.

Életet mentettek a bajai járőrök

Életet mentettek a bajai járőrök

Egy fiatal nő végzetes tettre szánta el magát, de szerencsére a rendőrök időben érkeztek.

http://ujhazak.com