Potápi: videós pályázatot indít a nemzetpolitikai államtitkárság

Minden szava arany címmel videós pályázatot hirdetett a nemzetpolitikai államtitkárság fiataloknak - közölte a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán.Potápi Árpád János azt mondta, az életről szóló, idősekkel készült beszélgetéseket várnak a felhívásra. A pályázatra 14 és 29 év közötti fiatalok jelentkezhetnek, december 31-éig - hangzott el a műsorban.
    

Az államtitkár úgy fogalmazott, hogy a pályázat által is szeretnék az időseket közelebb hozni a fiatalokhoz. Eddigi tapasztalatuk alapján sok pályamunkát várnak. Az államtitkárság nyári fotópályázatára mintegy 11 ezer kép érkezett a világ minden tájáról - tette hozzá. Az államtitkár a járványhelyzet miatt elmaradt programokra is kitért: a nemzeti összetartozás éve legtöbb programját 2021-re kellet átütemezni, és amikor a nemzeti újrakezdés évéről döntöttek 2020 novemberében akkor úgy tűnt, hogy 2021 közepére túl leszünk a járványon, de nem így lett.


Egymást követik a hullámok és csak úgy tudunk úrrá lenni a helyzeten, hogyha mindenki Magyarországon és határon túl beoltatja magát - fogalmazott az államtitkár. Hozzátette: a nemzetpolitikának is ehhez a helyzethez kell alkalmazkodnia, és amikor a járványhelyzet lehetővé teszi, megtartani a programokat, rendezvényeket, nyári nagy fesztiválokat.
   

Potápi Árpád János a 2022-es magyarországi országgyűlési választással kapcsolatban azt mondta, hogy a nemzetpolitikai államtitkárság a külhoni magyarok körében a korábbiaknál nagyobb arányú részvételére számít.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com