Prostitúcióból származó pénz tisztára mosása miatt indult eljárás két nő ellen

Prostitúcióból származó illegális jövedelem tisztára mosása miatt indult eljárás két nő ellen, az ügyészség kezdeményezte előzetes letartóztatásukat - tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője pénteken az MTI-t.lawSzanka Ferenc közölte, a két nőt a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda pénzmosás bűntettével gyanúsítja. Márciusban egy francia-magyar nyomozócsoport - egyéves munkáját követően - tizenkét férfit vett őrizetbe, valamint több száz millió forint értékben készpénzt és vagyontárgyakat foglalt le.

A gyanú szerint egy szegedi család és ahhoz kapcsolódó emberek alkotta bűnszervezet tagjai Csongrád megyében beszervezett prostituáltakat futtattak Franciaország több városában, így Bordeaux-ban, Nizzában és Strasbourgban. A bűnszervezet irányításával gyanúsított férfinak sikerült megszöknie.

A gyanú szerint a két nő - akik a bűnszervezet szökésben levő vezetőjének hozzátartozói -, két nagy értékű szegedi ingatlan megvásárlásában vettek részt 2014-ben és 2015-ben, miközben semmilyen legális jövedelemmel nem rendelkeztek. A gyanú szerint az ingatlanok megszerzéséhez szükséges forrást a bűnszervezet biztosította.

Májusban és júniusban - szintén a bűnszervezettel kapcsolatban álló - testvérpár, illetve egy férfi ellen is indult eljárás hasonló bűncselekmények miatt. A csoportvezető ügyész közölte, a határokon átnyúló bűncselekmények elleni fellépést összehangoló uniós szervezet, az Eurojust koordinálása mellett a bűnszervezet tevékenységének felderítésére közös francia-magyar nyomozócsoport jött létre.

Kezdeményezték, hogy egy évvel hosszabbítsák meg a francia vizsgálóbírókat, ügyészeket és nyomozókat, valamint magyar ügyészeket és nyomozókat összefogó csoport működését, mert a bűnszervezet működésével kapcsolatban további bűncselekmények gyanúja merült föl.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Nem volt érvényes jegye, ezért ütötte meg a kalauzt.

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

Idén is megerősített rendőri jelenléttel, fizikai védelemmel és bűnmegelőzési intézkedésekkel segíti a BRFK, hogy mindenki biztonságban élhesse meg az ünnepi időszakot.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Eltáncolt mobilok

Eltáncolt mobilok

Európai koncertturnén lopó fiatalokat fogtak el a budapesti nyomozók.

http://ujhazak.com