PSZ: lehetetlenné válhat az érdemi egyeztetés

A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) szerint egyes kormánytisztviselők nyilatkozataikban folyamatosan megalázzák a pedagógustársadalmat és a mostanra kialakult helyzetben lehetetlenné válhat az érdemi egyeztetés.Pedagógusok SzakszervezeteAz érdekvédelmi tömörülés pénteken az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: elengedhetetlennek tartják, hogy a köznevelés valóságos problémáira valóságos, érdemi válaszok és megoldások szülessenek. Annak ellenére, hogy a köznevelés gondjai ismertek, a kialakult helyzet feltárásához minél több észrevételre van szükség, a válaszok megtalálásához pedig minél több javaslatra - fejtették ki.

Álláspontjuk szerint minden észrevételt és javaslatot ezért komolyan kell venni, és megvizsgálásuk után azokra érdemi választ kell adni. Különösen igaz ez a megállapítás akkor, amikor az észrevételek, a javaslatok mögött egyre több iskola, egyre több nevelőtestület és egyre hatalmasabb tömeg áll. Ezt bizonyítják a közvélemény-kutatás eredményei is - rögzítette a szakszervezet.

A tömörülés meggyőződése, hogy nem szolgálja az ország, a köznevelés érdekét az a kormányzati magatartás, amelyik a "belügyekbe történő beavatkozásként" értékeli a köznevelés szereplői részéről érkező észrevételeket, javaslatokat. Egyes kormánytisztviselők nyilatkozataikban folyamatosan megalázzák az egész pedagógustársadalmat.

Igaz ez a megállapítás a március 15-ei demonstráción megfogalmazottak esetében is - olvasható a közleményben, amely szerint jó szándékú hozzáállás esetén - még akkor is, ha az elhangzottakkal a kormány nem ért egyet - köszönetet illett volna nyilvánítani.

Kétségtelen tény, hogy a Kossuth téri tüntetés szervezői észrevételeiket, javaslataikat korábban írásban megküldték az illetékeseknek, majd kénytelenek voltak ezt nyílt levélben megismételni, miután erre még elutasító választ sem kaptak. E körben az érintett hivatalok megsértették a működésüket meghatározó jogszabályokat - írta a PSZ.

Hozzátették: a civil kezdeményezésű március 15-ei és az azt megelőző, PSZ által szervezett február 13-ai több tízezres tüntetések bizonyítják, igen nagy bajok vannak a közoktatásban. A kormánynak el kellett volna gondolkoznia azon, megengedhet-e magának ilyen megalázó, cinikus magatartást.

A Pedagógusok Szakszervezete úgy ítéli meg, a kialakult helyzet miatt lehetetlenné válhat az érdemi egyeztetés - zárul a közlemény.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com