Pszichés problémákkal küzdő gyerekek vehetnek részt lovas táborban a héten

Pszichés problémákkal küzdő gyerekek vehetnek részt a fóti Lovasterápiás Központ Lóerő elnevezésű napközis táborában hétfőtől péntekig - közölte a központ vezetője hétfőn az M1 aktuális csatornán.Bozori Gabriella elmondta: a tábor célja, hogy a gyerekek megismerjék a lovakat, azok viselkedését, kommunikációját, egymással való szociális kapcsolataikat, és ezeket a tapasztalatokat pszichológus segítségével átültessék a kortárs kapcsolatokra.

    
A pszichológiai lovasterápián főleg súlyosabb magatartásproblémákkal, szorongással, teljesítményproblémákkal és hangulati zavarokkal élő gyerekekkel foglalkoznak - ismertette. Beszélt arról is, hogy idén ez a negyedik tábor. Az elsőben a lovasterápiát a zenével kombinálták, a másodikban a mozgásfejlesztésre fókuszáltak, a harmadik táborban pedig régi és mai mesterséget mutattak be a gyerekeknek. Idén a táborokban hetente 10-12 gyermek vehetett részt - tette hozzá.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kerékpártolvaj testvérpárt fogtak el a kaposvári nyomozók

Kerékpártolvaj testvérpárt fogtak el a kaposvári nyomozók

Két nap alatt három biciklit vittek el, de a rendőrök mindet megtalálták.

Kamerás kukkoló

Kamerás kukkoló

A ceglédi nyomozók rövid időn belül azonosították a gyanúsítottat.

Újabb dílert fogtak el Tökölön

Újabb dílert fogtak el Tökölön

A 22 éves férfi ahhoz a csoporthoz tartozott, amely Spanyolországból szállított Magyarországra drogot.

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Az esettel kapcsolatban egy 45 éves férfit és egy 16 éves fiút gyanúsítottak meg és vettek őrizetbe a Tolna vármegyei nyomozók.

Díszlövések március 15-én

Díszlövések március 15-én

Az ünnepi megemlékezés részeként idén is háromszor elsütnek egy ágyút Budapest belvárosában.

Készpénz helyett utalást követeltek

Készpénz helyett utalást követeltek

A hajdúnánási rendőrök elfogták azt a két fiatalembert, akik egy ismerősüket rabolták ki.

Egy 51 éves férfi az áldozat

Egy 51 éves férfi az áldozat

A Tolna vármegyei nyomozók halált okozó testi sértés bűntett miatt indítottak eljárást.

Életet mentettek a bajai járőrök

Életet mentettek a bajai járőrök

Egy fiatal nő végzetes tettre szánta el magát, de szerencsére a rendőrök időben érkeztek.

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben a miskolci férfi ellen.

Volt feleségét súlyosan bántalmazó férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

Volt feleségét súlyosan bántalmazó férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség indítványozta annak a férfinak a letartóztatását, aki volt feleségét akarta megölni hétfőn hajnalban Ajakon.

http://ujhazak.com