Pszichológusból lett üzletasszony az Év embere Szabolcsban

Pszichológusból lett üzletasszonyt, Szabó Gabriellát, a nyíregyházi McDonald's ügyvezető igazgatóját választották az Év emberének Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében.

mc donald'sMáthé Csaba, a díjkiadás főszervezője szerdán az MTI-nek elmondta: a díjazott 19 éve vezeti nyíregyházi gyorséttermet, 1996 óta saját vállalkozásában üzemelteti. Közben 2001-ben egy második étterem is nyílt a 120 ezres nagyvárosban, majd 2006-ban McCaféval bővült a kereskedelmi üzletlánc. A két étteremben csaknem száz embert foglalkoztatnak, jelentős részük diákmunkás.

Máthé Csaba hozzáfűzte, hogy Szabó Gabriella az idén elnyerte az amerikai cég legrangosabb szakmai díját is, a nemzetközi Golden Arch Awardot. Az étteremlánc ezzel a kitüntetéssel ismeri el a világ legjobb franchise átvevőit. A nyíregyházi cégvezető a díjat az Orlandóban rendezett nemzetközi kongresszus előtti gálaünnepségen vette át Don Thompsontól, a McDonald's elnök-vezérigazgatójától.

Az Év embere díjkiosztó ünnepséget a 9. Nyíregyházi Borbál keretében, 2015. február 28-án rendezik meg a szabolcs-szatmár-beregi megyeszékhelyen, Szabó Gabriella ott veszi át az elismerést.

A díjat eddig tizenöten érdemelték ki Szabolcsban: Gajdos László, a Nyíregyházi Állatpark ügyvezető igazgatója, Tasnádi Csaba, a Móricz Zsigmond Színház igazgatója, Szabó Dénes, a Cantemus Kórus vezetője, Cservenyák László, a mátészalkai Szatmár Múzeum igazgatója, Bencze Antal, a KE-VÍZ 21 Zrt. vezérigazgatója, Balogh István, a tuzséri Carbon Black Kft. ügyvezető igazgatója, Balázs Attila, az MTVA fotóriportere, Bige László, a Bige Holding Cégcsoport tulajdonosa, valamint a Marsó Kft. tulajdonosai, Berecz Péter, Márkus József, Poroszka Ottó, Somlai Sándor, illetve a kisvárdai Master Good Cégcsoport tulajdonosai, Bárány László, ifjú Bárány László és Bárány Péter.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Bezárták az online áruház kiskapuját

Bezárták az online áruház kiskapuját

Új bűncselekménytípus elkövetőjét fogták el tiszaújvárosi nyomozók.

Sorozatos járműfeltörések Bátonyterenyén

Sorozatos járműfeltörések Bátonyterenyén

Pár nap alatt hét bűncselekményt követett el két helyi férfi Bátonyterenyén, akik parkoló gépkocsikat törtek fel, közülük négyet el is loptak.

Hot dog alakú drogpipát is lefoglaltak

Hot dog alakú drogpipát is lefoglaltak

Egy fiatal tiszaújvárosi nő külföldről rendelt kokaint.

Befejezték a nyomozást a belvárosi emberölés ügyében

Befejezték a nyomozást a belvárosi emberölés ügyében

A fővárosi rendőrök lezárták az eljárást az ellen a férfi ellen, aki szóváltást követően egy másik férfi halálát okozta egy V. kerületi szórakozóhelyen.

Áll az alku?

Áll az alku?

A gödöllői rendőrök elfogtak egy brigádot, akik kezdetben alacsony áron vállalták a munkát, majd annak elvégzése után több százezer forintot követeltek érte.

Lezárult a gíroszrabló ügye

Lezárult a gíroszrabló ügye

A rendőrök befejezték a nyomozást abban az ügyben, amelyben egy elkövető gíroszt rabolt egy fiatalembertől Miskolcon.

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter és Szergej Lavrov közötti telefonbeszélgetés nyilvánosságra került, melyben a magyar külügyminiszter orosz érdekek képviseletében kell eljárjon

A vita hevében ütött

A vita hevében ütött

A veszprémi rendőrök elfogtak egy 31 éves férfit, és őrizetbe vették.

Összetörte rokona kocsiját, majd rátámadt

Összetörte rokona kocsiját, majd rátámadt

Az érdi rendőrök elfogták a 43 éves agresszív férfit.

Bezárattak egy pápai fodrászüzletet

Bezárattak egy pápai fodrászüzletet

Épp akció közben szállította egy díler a kábítószert.

http://ujhazak.com