Rácz Róbert: a kormány helyi szervei betartatják a rezsicsökkentést

A kormány helyi szervei betartatják a rezsicsökkentést, a hajdú-bihari kormányhivatal fogyasztóvédelmi felügyelősége rendszeresen ellenőrzi a folyamatokat - jelentette ki a megyei kormánymegbízott pénteken Debrecenben.

nfh_logo_Rácz Róbert a sajtótájékoztatón közölte: Hajdú-Biharban eddig 53 esetben tártak fel jogsértést, 43 esetben szabtak ki bírságot, összesen 55 millió forint megfizetésére kötelezve a szolgáltatókat.

A kormánymegbízott cáfolta, hogy a rezsiintézkedések a multinacionális cégek ellen irányulnának. Közlése szerint a szektorsemlegességet bizonyítja az is, hogy egy püspökladányi önkormányzati céget is megbírságoltak a fogyasztóvédők, mert az nem megfelelő távhőszámlákat küldött ki a fogyasztóknak.

Barcsa Lajos, a hajdú-bihari fogyasztóvédelem vezetője elmondta: a legnagyobb bírságot, 12 millió forintot a Tigáz gázszolgáltató kapta, mert 2,5 millió számlán nem tüntette fel megfelelően az úgynevezett "rezsiblokkot", vagyis a rezsicsökkentés mértékéről szóló tájékoztatást. Ez az egyetlen jogsértés 878 ezer fogyasztót érintett.

Ugyancsak a Tigázt érintette, hogy egy időszakban 46 ezer fogyasztó esetében nem teljesítették a 10 százalékos rezsicsökkentést, ugyanakkor 350 ezer fogyasztó jobban járt egy számítási eljárás következtében - ismertette Barcsa Lajos.

Hozzátette: ebben az esetben hatósági szerződést kötöttek a gázszolgáltatóval, e szerint azoktól, akik jobban jártak, nem kérik vissza a pénzt - mintegy 50 millió forintot -, akiknek pedig elmulasztották a rezsicsökkentést, azoknak kifizetik az összesen mintegy 10 millió forintot.

A harmadik esetben a Püspökladányi Városüzemeltetési és Gyógyfürdő Kft.-t marasztalták el, mert a távhődíjszámlákon nem megfelelően tüntették fel a "rezsiblokkot". Ezért az elsőfokú fogyasztóvédelmi hatóság számlánként 10 ezer forint, összesen 8 millió 360 ezer forint, a fogyasztók javára történő jóváírásra kötelezte az önkormányzati céget - ismertette Barcsa Lajos, megjegyezve, hogy további 43 esetben több mint 37 millió forint bírságot szabott ki a szolgáltatóknak a hatóságuk.

A rezsicsökkentés kapcsán továbbra is folyamatosan ellenőrzik a szolgáltatókat - közölte Barcsa Lajos az MTI érdeklődésére.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Októberben folytatódtak a BKK-val közös járatellenőrzések

Októberben folytatódtak a BKK-val közös járatellenőrzések

A rendőrök többek között két körözött személyt is elfogtak a közös akció során.

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

A Siófoki Rendőrkapitányság eljárást folytat egy ózdi lakossal szemben, aki a gyanú szerint láncfűrésszel fenyegetett meg egy sofőrt egy kőröshegyi parkolóban.

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Két nap után meglett az eltűnt férfi

Két nap után meglett az eltűnt férfi

A tatai rendőrök célzott kereséssel találták meg a 32 éves személyt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

http://ujhazak.com