Régészeti leletek megtartása és értékesítése miatt vádat emeltek három férfi ellen

Vádat emeltek jelentős értékre, üzletszerűen és folytatólagosan elkövetett lopás és más bűncselekmények miatt három férfi ellen, akik éveken át fémkeresővel kutattak a földben, és az általuk megtalált, mintegy húszmillió forint értékű régészeti leletet megtartották vagy értékesítették - közölte a Somogy Vármegyei Főügyészség pénteken az MTI-vel. A vád szerint a negyvenes éveiben járó férfinak és huszonéves fiának 2015 óta voltak fémkereső műszereik, de nem rendelkeztek az azok használatához szükséges hatósági engedéllyel.
    

Ennek ellenére csaknem öt évig járták hétvégente és olykor munkaszüneti napokon is különböző somogyi kistelepülések - így például Kercseliget, Böhönye, Mernye, Szenta és Nagyberki - környékét, régészeti leletek után kutatva. A vádlottak ezek egy részét megtartották, a másik részét pedig értékesítették, holott a talált tárgyak a vonatkozó jogszabályok szerint az állam tulajdonát képezik és nem hozhatók kereskedelmi forgalomba.
     

A két férfi ily módon egy 44 darabból álló, több mint 12 millió forint értékű középkori ezüsttallér-gyűjteményt, egy 6 millió forint értékű, XIV. századi arany pecsétgyűrűt, és számos más, kisebb értékű régészeti leletet, így bronzból készült használati tárgyakat, ékszereket és érméket is ellopott - írták. Az apának azért is felelnie kell a bíróság előtt, mert egy engedély nélkül tartott lőfegyvert találtak a lakóhelyén tartott kutatás során a nyomozók.
    

A vádlottak harmadik társa 2019 óta, szintén engedély nélkül használt fémkereső eszközével mintegy kétszázezer forint értékű régészeti leletet talált meg és tulajdonított el Beleg környékéről. A Nagyatádi Járási Ügyészség vádiratában az apával és fiával szemben végrehajtandó, míg társukkal szemben felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására tett indítványt azzal, hogy a bíróság egyúttal mindhárom vádlottal szemben szabjon ki pénzbüntetést, továbbá rendeljen el vagyonelkobzást is.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hangos segélykérés az éjszakában

Hangos segélykérés az éjszakában

A rendőrnő átmászott a kerítésen, hogy segítsen egy idős martfűi nőnek, aki elesett otthon.

Nagyot fog szólni: hangfalat és rántott húst lopott a tolvaj

Nagyot fog szólni: hangfalat és rántott húst lopott a tolvaj

Az Igrici vendégház udvaráról értékes hangfalat és egy tálca rántott húst vitt el a tolvaj.

A házban kapták el a betörőket

A házban kapták el a betörőket

A kecskeméti nyomozók egy 42 éves és 28 éves férfit vettek őrizetbe.

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Nyolcmillió forint sérelemdíjat állapított meg a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen egy férfinak, akit úgy megvertek a foglárok a tököli börtönben, hogy ki kellett venni a lépét - tájékoztatta a sértett jogi képviseletét ellátó Magyar Helsinki Bizottság az MTI-t szerdán.

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Ismeretlen módon eltűnt egy második világháborús robbanótest az apadó Dunából az előbukkanásáról szóló bejelentés után, felkutatásához a lakosság segítségét kéri a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság fokozott óvatosságra inti a strandolókat.

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

A Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett, az emelkedő tendencia tovább folytatódott - olvasható a kormany.hu oldalon a hőségriasztásról csütörtök délelőtt közzétett jelentésében.

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

Nem mindennapi segítségkéréshez irányították a készenléti rendőröket.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

http://ujhazak.com