Regionális együttműködést indítanak a kelet-közép-európai klasszikus zenei közszolgálati rádiók

A szerdán kezdődő, kétnapos V4-KEK külügyminiszteri találkozóhoz kapcsolódóan magyar kezdeményezésre megalakul az Európai Műsorszolgáltatók Szövetségének (EBU) klasszikus zenei rádiókból álló közép-kelet európai regionális csoportja - közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) sajtóirodája hétfőn az MTI-vel.

mtvaIdén Magyarország áll a Közép-európai Kezdeményezés (KEK) élén, továbbá júliustól egy éven át a visegrádi országok (V4 - Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia) csoportját is vezeti.

A klasszikus zenei rádiók csoportjának megalakítására a Magyar Rádió Nonprofit Zrt. Budapestre hívta az érintett tagországok klasszikus zenei közszolgálati rádióinak vezetőit, képviselőit. A tanácskozást Prőhle Gergely, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára, Jónás István, a Magyar Rádió Nonprofit Zrt. vezérigazgatója és Szabó László Zsolt, az MTVA vezérigazgatója nyitja meg.

Az eseményen részt vesz a lipcsei rádió (MDR) zenei együtteseinek és klasszikus zenei csatornájának vezetője, valamint, a cseh, a szlovén, a szlovák és a román rádió képviselői is - közölték. A horvát, a bolgár és a szerb rádió is csatlakozik az új szervezethez.

Úgy fogalmaztak, a mintát a Nordic-Baltic Group adta: a skandináv országokat tömörítő csoport munkája ugyanis az elmúlt hónapokban azt igazolja, hogy az európai együttműködésen belül létjogosultsága van a szorosabb regionális együttműködésnek is.

Az EBU Music Group közép-kelet európai csoportjának célja elsősorban a szakmai kapcsolatok, az együttműködés elindítása és szervezése - hangsúlyozták. Kifejtették: az alakuló ülésen egyebek mellett szó lesz arról, hogy a közép-kelet európai közszolgálati klasszikus zenei rádiók a jövőben egymást tájékoztatva tervezhetik meg zenei programjukat, rendszeresen megosztják tartalomfejlesztési tapasztalataikat, tájékoztatják egymást zenei rendezvényekről és közös programokat terveznek.

Az alakuló ülés résztvevői megtekintik magyar főváros új koncerthelyszíneit, a megújult Zeneakadémiát, a Budapest Music Centert és megismerkednek a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Zenetudományi Intézetével is.

MTI

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com