Reklámadó - Együtt-PM szövetség: "halálos döfést" kaphat a magyar reklámpiac

reklámAz Együtt-PM szövetség szerint "halálos döfést" jelenthet a válság miatt egyébként is rossz helyzetben lévő magyar reklám- és médiapiacnak a reklámadó bevezetése.

A Nemzetgazdasági Minisztérium pénteken tette közzé a reklámadó bevezetéséről szóló törvényjavaslat tervezetét. E szerint az adó alanya a reklám közzétevője, alapja pedig az ebből származó nettó árbevétel lenne.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Az adó mértéke sávosan emelkedne: 1 milliárd forint alatt nem kellene fizetni, majd 1 százalékot, az 5 és 10 milliárd forint közötti részre 10, az ezt meghaladó részre pedig 20 százalékot.

Az Együtt-PM szövetségnek az MTI-hez szombaton eljuttatott közleménye szerint a sávos adóztatás elsősorban a két nagy kereskedelmi televízióra, azaz olyan szabad médiumokra jelent "kormányzati fenyegetést", amelyek "ma még elmondhatják az igazságot Orbán Viktor rezsimjéről".

Azt írták, Orbán Viktor kormányfő az elmúlt három évben bevezetett 30 új adóval "adódiktatúrát vezetett be", ha valamilyen "megalomán tervét, vagy a Simicska-birodalom legújabb mutyiját" finanszírozni akarja, új adót vet ki.
A szövetség szerint "az Orbán-Simicska rezsim" az elmúlt három évben hozzáfogott ahhoz, hogy kivezesse Magyarországot az Európai Unióból. A kétharmados hatalomnak már jószerint csak külső korlátja, ellenőrzése maradt, itthon a fékek és ellensúlyok rendszerét már leépítették, az ellenőrző funkciókba pedig "kegyenceket" ültettek - olvasható.

Közlésük szerint Orbán Viktor bármit képes megtenni azért, hogy kikerüljön Magyarország az unió által folytatott túlzottdeficit-eljárás alól. A szövetség szerint ez érdekében állna az országnak, de csak akkor, ha a szükséges költségvetési egyensúlyt jobb kormányzati teljesítménnyel és kiadáscsökkentéssel, nem pedig "állami pénzbehajtással" sikerülne elérni.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Rablás miatt indult eljárás egy férfi és egy nő ellen, akik április 22-én délelőtt egy nem zárt kapun és ajtón egy helyi családi házba engedély nélkül jutottak be.

Sör és mézes barack

Sör és mézes barack

Két férfi rabolt ki egy padon ülő embert Pécsett, a zsákmányt mindjárt el is költötték egy közeli dohányboltban.

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Két órán belül elfogták a kecskeméti nyomozók a rablót, akit őrizetbe vettek és kezdeményezték letartóztatását.

ORFK: pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon

ORFK: pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon

Pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon a rendőrség napja alkalmából - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata szerdán a police.hu oldalon.

Váratlan vendég

Váratlan vendég

Gyors vagyonszerzés reményében budai ingatlanokba surrant be egy férfi, a fővárosi rendőrök elfogták.

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Vádat emelt a Siklósi Járási Ügyészsg egy helyi férfi ellen, aki az interneten bátorított öngyilkosság elkövetésére egy Németországban élő férfit - közölte a Baranya Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

Sosem volt jogsija, de szeretett autózni

Sosem volt jogsija, de szeretett autózni

A salgótarjáni rendőrök őrizetbe vették azt a 20 éves férfit, aki áprilisban négy autót ellopott és további kettőt feltört.

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. Kerületi Rendőrkapitánysága kiskorú veszélyeztetése bűntett gyanúja miatt folytat eljárást egy 23 éves budapesti nővel szemben.

Nem az ő napja volt…

Nem az ő napja volt…

Lopott bankkártyával próbált fizetni egy 25 éves férfi Kecskeméten, de a tranzakció nem sikerült.

Életmentő fényjelzéseket adott le egy kutya Sopronban

Életmentő fényjelzéseket adott le egy kutya Sopronban

Életmentő fényjelzéseket adott le egy kutya Sopronban - tudatta a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön a police.hu oldalon.

http://ujhazak.com