Rendészeti tájékoztató kiadványt mutattak be Budapesten

Erős rendőrség, nagyobb biztonság címmel húszoldalas rendészeti tájékoztató kiadványt mutattak be Budapesten kedden.Az eseményen Nyitrai Zsolt stratégiai társadalmi kapcsolatokért felelős miniszterelnöki megbízott azt mondta, köszönettel és tisztelettel tartoznak a Magyarországon szolgálatot teljesítő csaknem negyvenezer rendőrnek, mert nagyon komoly, áldozattal járó, felelősségteljes szakmai munkát végeznek. Ők vigyázzák a családokat - tette hozzá.

    
Az Orbán-kormány 2010-es hivatalba lépésekor azt a célt tűzték ki, hogy javítsanak Magyarország közbiztonságán, növeljék az állampolgárok biztonságérzetét, jelentősen csökkentsék a bűncselekmények számát - ismertette. A Miniszterelnöki Kabinetiroda és a Belügyminisztérium (BM) közös tájékoztató kiadványában az elmúlt nyolc évben a rendvédelemben elért eredményeket foglalták össze.

A dokumentum alapvetően Magyarország közbiztonságáról szól, a rendőrökről és munkájukról, a negyvenezer kinyomtatott példányt ők kapják majd meg - közölte Nyitrai Zsolt.
    

Kontrát Károly, a BM parlamenti államtitkára hangsúlyozta, Magyarország biztonságos helynek számít "a migrációs terrorveszély sújtotta Európában". És ezt nem elsősorban a magyarok mondják, hanem a világ - tette hozzá. Felidézte, hogy 2010-ben azt ígérték: megerősítik a rendőrséget, szigorú törvényeket alkotnak, életpályaprogramot indítanak a rendőröknek, javítják a technikai feltételeket, kicserélik a gépjárműállományt, fejlesztik a hírközlést, növelik a létszámot.
   

Most hétezerrel több rendőr szolgál, mint 2010-ben. Meghozták a szigorú jogszabályokat, például a "három csapás" törvényt, az új büntető törvénykönyvet, valamint az új szabálysértési törvényt. 2015-ben új szolgálati törvény lépett életbe, amely új előmeneteli és illetményrendszert vezetett be a rendvédelmi állomány számára.


Az induláskor átlagosan 30 százalékkal emelték az illetményeket, a növekmény mértéke 2019 januárjától összesen átlagosan 50 százalékos lesz. A teljesítményjuttatást is bevezették, ez tavaly az állomány 85 százalékát érintette, és átlagosan több mint 200 ezer forintot jelentett a normál illetményen felül - sorolta.
    

A kormány támogatja a rendőrséget, megteremti az eredményes szolgálatteljesítés feltételeit - jelentette ki Kontrát Károly. Csak tavaly 6800 új szolgálati gépjárművet állítottak forgalomba, elsősorban a közterületeken. Az elmúlt nyolc év erőfeszítéseinek köszönhetően több mint 50 százalékkal csökkent az ismertté vált bűncselekmények száma - jelezte.
    

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a migrációs válság 2015-ös kitörése óta ráadásul kettős feladatot lát el a rendőrség: a belbiztonság szavatolásán túl a déli határt, az uniós országokat is védi, teljes mértékben eleget téve a schengeni követelményeknek. Ehhez a kormány emelkedő létszámot tud biztosítani: 2016 augusztusának végén jelentették be, hogy háromezer új határvadászt állítanak szolgálatba.
    

Kontrát Károly közölte: a Véda intelligens kamerahálózat kiterjesztésével a közúti közlekedés biztonságát is sikerült javítani. Fejlesztik az úthálózatot, és az állam teljes területére kiterjedő közútiközlekedés-fejlesztési programot indítottak el 2013-ban. A rendőrség az ország egészében szavatolni tudja a biztonságot, nincsenek no-go zónák, a törvény az úr - jelentette ki az államtitkár.
    

A 2018-as költségvetésben 62 milliárd forinttal több áll rendelkezésre a biztonságra, mint a 2017-esben - emelte ki.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

http://ujhazak.com