Rendkívüli, százezer forintos rezsitámogatást fizet minden dolgozójának a Mészáros Csoport

A dolgozói iránt érzett felelősségből minimum nettó százezer forintos rezsitámogatást fizet minden munkavállalójának a Mészáros Csoport - közölte a szervezet szerdán az MTI-vel.A Mészáros Csoport azt írta, hogy a megemelkedett rezsiköltségek és a növekvő infláció okozta terhek enyhítésére szánt összeget október 15-től december végéig fizetik ki a vállalatcsoporthoz tartozó cégek.
    

Hozzátették, hogy a Mészáros Csoport több mint 25 ezer dolgozót foglalkoztat, az ország egyik legnagyobb munkaadója, ezzel együtt felelősséget érez értük és családjaik anyagi biztonságáért. Ebből fakadóan a vállalatcsoport tulajdonosa és cégvezetői egyetértésben azt a döntést hozták, hogy a magas infláció, különösen az élelmiszerárak, valamint az energiaválság okozta rezsiárak jelentős megemelkedése miatt a felsővezetők kivételével minden munkavállalóját minimum nettó százezer forintos, egyszeri rezsitámogatásban részesíti - jelezték.
    

Ez a támogatás egy átlagfogyasztással rendelkező dolgozónak 4 havi áram- és gázszámláját fedezi - fűzték hozzá. Mivel az egyes cégekre már önmagukban a megugró rezsiköltségek is jelentős terhet rónak, szükség esetén tulajdonosi tőkebevonással biztosítják az extra-támogatások kifizetéséhez szükséges forrást. A Mészáros Csoport reményét fejezte ki, hogy egyre többen lesznek azok a hazai munkáltatók, amelyek ugyan maguk is küzdenek a megemelkedett energia- és alapanyagárakkal, valamint az inflációval, de pénzügyi helyzetükhöz mérten kompenzálni tudják dolgozóik megugró terheit.
    

Közölték azt is, hogy a Mészáros Csoport a magyar gazdaság egyik legtőkeerősebb és legnagyobb szereplőjeként a nemzetgazdaság számos stratégiai ágazatában jelen van, így a többi között az építő-, az élelmiszer-, az energiaiparban, valamint a bankszektorban, a turisztikában és a mezőgazdaságban. A csoporthoz jelenleg több mint 300 cég tartozik, amelyek jelentős mértékben hozzájárulnak hazánk gazdasági teljesítményének növeléséhez - áll a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Budapesten mosták a nemzetközi maffia pénzét – elfogták őket

Budapesten mosták a nemzetközi maffia pénzét – elfogták őket

A KR NNI nyomozói öt nőt és öt férfit gyanúsítanak, 18 helyszínen kutattak, több mint 540 millió forint vagyont elvontak.

A parkolók réme végül hibázott

A parkolók réme végül hibázott

A győri rendőrök elfogtak egy 59 éves helyi férfit, aki hónapokon keresztül autókat tört fel a város különböző pontjain.

A halálból rántották vissza

A halálból rántották vissza

Testkamerás videón, ahogy a rendőrök az utolsó utáni pillanatban kapják el a Petőfi hídról leugró fiatalembert.

Bilincsben a bűnözői csoport tagjai

Bilincsben a bűnözői csoport tagjai

Ceglédi betörőbandát lepleztek le a Pest megyei rendőrök.

Még Dubajban sem lehet elbújni a rendőrök elől

Még Dubajban sem lehet elbújni a rendőrök elől

Az Egyesült Arab Emírségekben fogtak el egy körözött férfit a Pest vármegyei rendőrök a NEBEK, a KR NNI és a helyi hatóságok együttműködésével.

Fesztiválszezon - vásároljunk biztonságosan jegyet!

Fesztiválszezon - vásároljunk biztonságosan jegyet!

Kezdődik a fesztiválszezon, indulnak a nyári koncertek, ami a jegyekkel, belépőkkel való visszaélések, csalások számának megszaporodását is eredményezheti.

Több körözött embert is elfogtak a Kelenföldi pályaudvarnál zajló közbiztonsági akcióban

Több körözött embert is elfogtak a Kelenföldi pályaudvarnál zajló közbiztonsági akcióban

Több mint 700 igazoltatást hajtott végre és 29 embert fogott el, illetve állított elő a rendőrség a Kelenföldi pályaudvar könyékén május 28-tól zajló közbiztonsági akcióban - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata.

Ellopta a büfé napernyőjét

Ellopta a büfé napernyőjét

Rövid időn belül elfogták a balatonalmádi rendőrök az 52 éves férfi.

24 órán belül rendőrkézen a kifosztó

24 órán belül rendőrkézen a kifosztó

A kalocsai rendőrök egy napon belül azonosították és elfogták azt a fiatalt, aki elvette egy mozgásában korlátozott idős férfi pénzét.

Példás összefogás Liánáért

Példás összefogás Liánáért

Osztrák és magyar rendőrök fogtak össze egy jó célért a pünkösdi hétvégén.

http://ujhazak.com