Rendőrgázolás – Felavatták Kenéz Imre díszsírhelyét Szegeden

Hősi halálának első évfordulóján családtagok, rendőri vezetők, egykori kollégák, barátok jelenlétében, katonai tiszteletadás mellett felavatták az Apátfalván elhunyt rendőrmotoros, Kenéz Imre díszsírhelyét pénteken a szegedi Belvárosi temetőben.

3Szilágyi Róbert, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság rendészeti igazgatója elmondta, az 1977-ben Szegeden született Kenéz Imre tanulmányai elvégzése után 1998-ban kezdte meg hivatásos szolgálatát Kecskeméten járőrként. 1999-ben került a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság állományába mint járőrvezető. 2008-ban nevezték ki ellenőrző motoros járőrvezetővé. Szolgálati ideje alatt kétszer léptették elő soron kívül és háromszor kapott elismerést. Parancsnokai, munkatársai, bajtársai elismeréssel nyilatkoztak munkájáról.

A vád szerint Thomas Robert B. - aki korábban 28 alkalommal került összetűzésbe a törvénnyel, többi között hivatalos személy elleni erőszak és fegyveres rablás miatt – intézkedés közben gázolta el Kenéz Imre rendőrmotorost a 43-as út apátfalvi belterületi szakaszán 2012. október 11-én. A rendőr törzszászlós a kórházba szállítása közben elhunyt. Pintér Sándor belügyminiszter hősi halottá nyilvánította a járőrt, és posztumusz hadnaggyá nevezte ki.

A 34 esztendős osztrák férfi ellen a Központi Nyomozó Főügyészség Szegedi Regionális Osztálya hivatalos személy ellen elkövetett emberölés bűntette, intézkedést végrehajtó rendőr sérelmére, felfegyverkezve, folytatólagosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette és közúti veszélyeztetés bűntette miatt emelt vádat. Pere október 22-én kezdődik a Szegedi Törvényszéken.

MTI

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com