Rendőrökre támadókra emeltek vádat Borsodban

Rendőrökre támadt egy 28 éves férfi és 49 anyja, a Miskolci Járási és Nyomozó Ügyészség felfegyverkezve elkövetett, hivatalos személy elleni és bűnsegédi minőségben elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt emelt vádat - közölte a vádhatóság az MTI-vel hétfőn.A tájékoztatás szerint három rendőr Sajóládon a vádlott feleségének segélykérésére intézkedett tavaly augusztusban. A nő - férje agresszív viselkedése miatt - kislányával együtt el akarta hagyni közös lakásukat, ehhez kért rendőri segítséget.

    
Az asszony a rendőrök kíséretében összecsomagolt, miközben a férj anyja fenyegette a rendőröket. Időközben a férj is megérkezett, agresszívan viselkedett, ezért a rendőrök az asszonyt és a gyermeket a rendőrautóba ültették. A férfi többször megkísérelte kinyitni a jármű ajtaját, ebben két rendőr testi kényszerrel akadályozta meg. A vádlott férfi kővel fenyegetőzött, majd egy kapával az egyik rendőr felé indult, aki a támadót csak úgy tudta megállítani, hogy többszöri felszólítása után ráfogta a pisztolyát. Erre a férfi eldobta a kapát és elmenekült.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Rendőrkézen a taktakenézi emberölés gyanúsítottja

Rendőrkézen a taktakenézi emberölés gyanúsítottja

A rendőrök elfogták azt a férfit, aki Taktakenézen leszúrta egy ismerősét.

Életmentés 2.0

Életmentés 2.0

Egy szabadidős készenléti rendőr mentette meg egy 69 éves férfi életét Budapesten.

Látogatóba érkeztek, milliókkal távoztak

Látogatóba érkeztek, milliókkal távoztak

A hajdúnánási rendőrök előbb a tolvajokat, majd a lopott pénz egy részét is megtalálták.

Állatkínzás Oroszlányban

Állatkínzás Oroszlányban

Az oroszlányi nyomozók hamar azonosították, majd elfogták azt a 14 éves elkövetőt, aki egy macska életét oltotta ki.

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták a nyomozók az erzsébetvárosi emberölés mindkét feltételezett elkövetőjét - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Őrizetben egy bokszerrel támadó

Őrizetben egy bokszerrel támadó

A gödöllői rendőrök elfogták azt a férfit, aki bokszerrel ütött meg egy intézkedő polgárőrt.

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Az éj leple alatt kötött el egy kocsit két 16 éves fiú.

Bokorban próbált elbújni

Bokorban próbált elbújni

A riasztó buktatta le, a bokor pedig nem rejtette el – a rendőrök még a helyszínen elfogták a betörőt Kecskeméten.

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Az akció során közel 2,2 kg drog piacra kerülését akadályozták meg a rendőrök.

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

A Paksi Rendőrkapitányság egyenruhásainak gyors döntése és szakszerű elsősegélynyújtása mentette meg annak a férfinak az életét, aki a rendőri felszólításra nem állt meg egy közlekedési ellenőrzésre, majd balesetet szenvedett.

http://ujhazak.com