Rendőrökre támadtak egy borsodi család tagjai, őrizetbe kerültek

A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette és más bűncselekmények miatt folytat nyomozást hét ember ellen, akik Borsod-Abaúj-Zemplén megye egyik településén jogszerűen intézkedő rendőrökre támadtak - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség az MTI-vel szerdán.A tájékoztatás szerint november 9-én este a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság állományába tartozó járőrök szolgálati gépkocsival közlekedtek egy borsodi településen, amikor megláttak egy körözés alatt álló férfit, aki élettársával az utcán sétált.

    
A rendőrök megállásra szólították fel a 31 éves férfit, aki azonnal menekülni kezdett. Miután a járőrök utolérték, testi kényszert alkalmaztak vele szemben, hogy megbilincselhessék, azonban ő aktívan ellenállt, és próbált szabadulni a rendőrök fogásából. Eközben a helyszínre ért a férfi élettársa, aki a ruházatánál megragadva próbálta lerángatni a rendőrt a földön lévő párjáról.
    

A rendőri intézkedésről tudomást szereztek az elfogatóparancs hatálya alatt álló férfi családtagjai, akik szintén a helyszínre siettek. Az elfogott férfi édesanyja, testvérei és más hozzátartozók az intézkedő rendőröket lökdösni kezdték, a ruházatuknál fogva rángatták őket, hogy a továbbra is szabadulni próbáló rokonuk el tudjon menekülni.
    

Az egyik rendőr könnyfakasztó sprayt használt, időközben erősítés is érkezett a helyszínre, így a férfit elfogták és a rendet helyreállították. A nyomozó ügyészség elrendelte valamennyi elkövető őrizetét és csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt gyanúsítottként hallgatta ki őket. A cselekmény jellegére és a gyanúsítottak személyében rejlő társadalomra veszélyességre tekintettel - közülük öten büntetett előéletűek és hatan a szabálysértési nyilvántartásban is szerepelnek - az ügyészség mind a hét ember letartóztatást kezdeményezi.
    

Erről a Debreceni Járásbíróság csütörtökön dönt, a gyanúsítottak terhére rótt bűncselekmény büntetési tétele két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés - tartalmazza a főügyészség közleménye.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

http://ujhazak.com