Rendőrség: a Balaton szinte teljes partszakaszán elérte a jégvastagság a biztonságos szintet

A jégvastagság az elmúlt napokban a Balaton szinte teljes partszakaszán elérte vagy meghaladta a biztonságos jégen tartózkodás minimumát - közölte a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon szerdán.Azt írták: a jég a tó déli partján a parti sáv melletti 13-19 centiméteres, az északi parton 10-15 centiméteres vastagságot és megfelelő szerkezetet mutat. A part melletti jégen a Balaton legtöbb települése előtt biztonságosan lehet jégre menni, ott tartózkodni, azonban minden esetben helyi szinten, elsősorban a helyi önkormányzatoknál kell érdeklődni az adott terület előtti jég állapotáról - hívták fel a figyelmet.

Kiemelték: a szabad felszíni víz jege soha nem állandó, hiszen a termikus hatások, a jég alatti áramlások, az esetleges szél és csapadék hatására a jég mozoghat, elnyílhat, elrepedhet, szabad vízű részek keletkezhetnek, rianásokkal, akár jégtorlaszokkal. A Balatonon jelenleg is több helyen látható a nyílt víz, és olyan területek amelyek nem fagytak be.

A jégen való tartózkodás és közlekedés legalapvetőbb szabálya, hogy a szabad vizek jegére csak akkor szabad lépni, ha az kellő szilárdságú, nem olvad, illetve nem mozog.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A gyakorlati tapasztalatok alapján az állóvizek jege akkor tekinthető kellő szilárdságúnak, ha vastagsága eléri vagy meghaladja a tíz centimétert, és egyben acélos, jó minőségű is a szerkezete.

Hangsúlyozzák, hogy mindenki csak nappal, jó látási viszonyok mellett, saját felelősségére menjen a jégfelületre, és megfelelő óvatosággal, körültekintéssel járjon el, valamint soha ne távolodjon el a parttól száz méternél messzebb.

Hozzátették: csak a parthoz nagyon közel (50-70 méteren belül), kis vízmélységű területeken ajánlott a jégen tartózkodni a beszakadási veszély csökkentése miatt. Azt is kérték, hogy lehetőség szerint senki ne egyedül, csak társakkal együtt menjen a jégre, és járművekkel ne hajtsanak rá. Azt is tanácsolták, hogy a jégre menők rendelkezzenek feltöltött mobiltelefonnal, ha baj esetén segítséget kellene kérni.

A Balaton parttól távol eső nyílt jégfelületére menni továbbra is veszélyes, egyrészt a megbízhatatlan és előreláthatatlan jégvastagságok és jégminőség miatt, másrészt a nyílt vízű tó alapvető természetéhez tartozó rianások, repedések, kisebb hőforrások okozta természetes elvékonyulások miatt
- közölték.

A tájékoztatás szerint a következő napokban a térségben a hideg időjárás miatt várható, hogy a jégréteg tovább hízik, erősödik, vastagodik. Azokon a helyszíneken, ahol kollektív vagy szervezett jégen tartózkodást terveznek, az önkormányzatoknak, egyesületeknek vagy rendezvényszervezőknek a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság egyedi jégvizsgálatokkal és mérésekkel segít.

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság felhívta a figyelmet arra, hogy tilos a szabad vizek jegén tartózkodni éjszaka és korlátozott látási viszonyok között, járművel - a biztonságos munkavégzés kivételével -, valamint kikötők és veszteglőhelyek területén.

Jelezték: a jégen tartózkodás szabályait a jégbe szakadások miatt bekövetkezett balesetek megelőzése érdekében a rendőrök fokozottan ellenőrzik. A szabályok megszegése miatt a rendőr, a közterület-felügyelő, a halászati őr és a hivatásos katasztrófavédelmi szerv erre felhatalmazott ügyintézője figyelmeztetést alkalmazhat, 65 ezer forintig terjedő - sőt, ismételt elkövetés esetben 90 ezer forint - helyszíni bírságot szabhat ki vagy szabálysértési eljárást indíthat, melyben akár 200 ezer forintig terjedő pénzbírságot is kiszabhatnak.

Aki bármilyen, jéggel kapcsolatos veszélyhelyzetet észlel vagy bajba kerül, tegyen bejelentést a 112-es segélyhívón, vagy a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság ingyenesen hívható 1817-es segélyhívó telefonszámán - áll a közleményben.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Fogdán a csoportos rablás gyanúsítottjai

Fogdán a csoportos rablás gyanúsítottjai

Az újbudai rendőrök őrizetbe vették azt a két férfit, akik a gyanú szerint otthonában raboltak ki egy férfit a fővárosban.

Csak egyvalaki kapott hamisított katonai behívót Dömösön, "poénból"

Csak egyvalaki kapott hamisított katonai behívót Dömösön, "poénból"

A korábbi információkkal ellentétben csak egyvalaki kapott hamisított katonai meghívót Dömösön; az elkövető a barátjának, a címzettnek azt mondta, csak meg akarta őt viccelni.

Vádemelési javaslat egy döbörhegyi betörő ellen

Vádemelési javaslat egy döbörhegyi betörő ellen

A helyszínen hagyott vércsepp buktatta le a tolvajt.

Hamis 10 000 forintost reklámozott a TikTokon

Hamis 10 000 forintost reklámozott a TikTokon

A KR NNI pénzhamisítással gyanúsít egy 23 éves abonyi férfit.

Emberölésre minősítették át a debreceni tragikus bántalmazást

Emberölésre minősítették át a debreceni tragikus bántalmazást

A hajdú-bihari bűnügyi igazgatóság befejezte az ügy vizsgálatát.

Lelőttek egy idős férfit, aki riasztófegyverrel rálőtt a TEK munkatársaira

Lelőttek egy idős férfit, aki riasztófegyverrel rálőtt a TEK munkatársaira

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészségen felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt indult nyomozás, miután egy idős férfi egy gáz-riasztó fegyverrel rálőtt a rendőrökre.

Tenerifén fogtak el egy szexuáliserőszak-tevőt

Tenerifén fogtak el egy szexuáliserőszak-tevőt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Célkörözési Osztálya a külföldön bujkáló magyar szökevények felkutatása és elfogása érdekében végez felderítést.

Hamisított katonai behívók: nyomoz a rendőrség

Hamisított katonai behívók: nyomoz a rendőrség

A képen látható katonai behívó nem valódi, megtévesztésről van szó.

Bilincsben egy 13 éves rabló

Bilincsben egy 13 éves rabló

A ceglédi rendőrök fogták el azt a fiút, aki a gyanú szerint két rablást követett el.

Családi tragédia Hosszúpályiban

Családi tragédia Hosszúpályiban

Az adatok szerint a gyanúsított olyan súlyosan bántalmazta saját apját, hogy már nem lehetett rajta segíteni.

http://ujhazak.com