Rendőrség: a vonulásos rendezvények szervezői eltértek az előzetes útvonaltól

A diplomáciai esemény mellett jelentős ráhatással volt a főváros közlekedésére csütörtökön négy, a gyülekezési törvény hatálya alá tartozó rendezvény is, ezek egy részét a bejelentők nem az egyeztetéseknek megfelelően bonyolították le - mondta a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-nek pénteken.Orbán Viktor miniszterelnök és Recep Tayyip Erdogan török elnök csütörtöki találkozójának idején a rendőrség korlátozó intézkedéseket vezetett be Budapest egyes területein, hogy a védett személy akadálytalanul és biztonságosan haladhasson a programhelyszínek között.

    
Csécsi Soma alezredes az MTI-nek elmondta: a diplomáciai esemény mellett jelentős hatással volt a főváros közlekedésére csütörtökön négy gyűlés. "Ezek egy részét nem a bejelentésekben és az egyeztetéseknek megfelelően bonyolították le, a rendezők eltértek például a vonulásos rendezvény előre bejelentett útvonalától" - mondta a szóvivő.
    

Hozzátette: ebből az is következik, hogy az ezekkel a gyűlésekkel érintett terület kiterjedt, a főváros közlekedésére gyakorolt hatásuk megnövekedett. Mint mondta, a török elnök Budapest közúthálózatának mintegy 94 ezred százalékán közlekedett, és 15 kerületet nem is érintett. Megjegyezte: a labdarúgó Európa-liga csoportküzdelmeinek negyedik fordulójában csütörtökön Budapesten játszott a Ferencváros-CSZKA Moszkva mérkőzés közlekedésre gyakorolt hatásáról sem szabad elfeledkezni.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Budapesten mosták a nemzetközi maffia pénzét – elfogták őket

Budapesten mosták a nemzetközi maffia pénzét – elfogták őket

A KR NNI nyomozói öt nőt és öt férfit gyanúsítanak, 18 helyszínen kutattak, több mint 540 millió forint vagyont elvontak.

A parkolók réme végül hibázott

A parkolók réme végül hibázott

A győri rendőrök elfogtak egy 59 éves helyi férfit, aki hónapokon keresztül autókat tört fel a város különböző pontjain.

A halálból rántották vissza

A halálból rántották vissza

Testkamerás videón, ahogy a rendőrök az utolsó utáni pillanatban kapják el a Petőfi hídról leugró fiatalembert.

Bilincsben a bűnözői csoport tagjai

Bilincsben a bűnözői csoport tagjai

Ceglédi betörőbandát lepleztek le a Pest megyei rendőrök.

Még Dubajban sem lehet elbújni a rendőrök elől

Még Dubajban sem lehet elbújni a rendőrök elől

Az Egyesült Arab Emírségekben fogtak el egy körözött férfit a Pest vármegyei rendőrök a NEBEK, a KR NNI és a helyi hatóságok együttműködésével.

Fesztiválszezon - vásároljunk biztonságosan jegyet!

Fesztiválszezon - vásároljunk biztonságosan jegyet!

Kezdődik a fesztiválszezon, indulnak a nyári koncertek, ami a jegyekkel, belépőkkel való visszaélések, csalások számának megszaporodását is eredményezheti.

Több körözött embert is elfogtak a Kelenföldi pályaudvarnál zajló közbiztonsági akcióban

Több körözött embert is elfogtak a Kelenföldi pályaudvarnál zajló közbiztonsági akcióban

Több mint 700 igazoltatást hajtott végre és 29 embert fogott el, illetve állított elő a rendőrség a Kelenföldi pályaudvar könyékén május 28-tól zajló közbiztonsági akcióban - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata.

Ellopta a büfé napernyőjét

Ellopta a büfé napernyőjét

Rövid időn belül elfogták a balatonalmádi rendőrök az 52 éves férfi.

24 órán belül rendőrkézen a kifosztó

24 órán belül rendőrkézen a kifosztó

A kalocsai rendőrök egy napon belül azonosították és elfogták azt a fiatalt, aki elvette egy mozgásában korlátozott idős férfi pénzét.

Példás összefogás Liánáért

Példás összefogás Liánáért

Osztrák és magyar rendőrök fogtak össze egy jó célért a pünkösdi hétvégén.

http://ujhazak.com