Rendőrségi telephelyen álló autókat fosztogató páros ellen emeltek vádat Kiskunhalason

Vádat emelt a Kiskunhalasi Járási Ügyészség két férfi ellen, akik rendőrségi telephelyen álló - hatósági eljárásokban elkobzott, illetve lefoglalt - járművekből akkumulátorokat és rádiós magnókat loptak el.A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség pénteki tájékoztatása szerint az ügy két - munkahellyel és jövedelemmel nem rendelkező - kiskunhalasi vádlottja 2023 tavaszán nyilvános parkolókból autókat vontatott el, hogy szétszereljék és vashulladékként értékesítsék a járműveket.
    

A két férfi elhatározta, hogy azokat - a különböző hatósági eljárásokban lefoglalt - járműveket is kifosztja, amelyek a rendőrség kiskunhalasi, bekerített telephelyén parkoltak. Áprilisban két éjszaka alatt ezekből a gépkocsikból kiszedték - a jellemzően 10-25 ezer forint értékű - akkumulátorokat, az utastérből a rádiós magnókat, és a lopott holmit a fiatalabb vádlott tanyájára vitték. Egy külföldi autóból a 150 ezer forint értékű beltéri kijelzőt is elvitték.
    

A tolvajok az alkatrészeket vastelepen értékesítették, a rendőrségnek 440 ezer forint, a bíróságnak 65 ezer forint kárt okozva. A kiskunhalasi rendőrök a lopott holmi darabjai közül néhányat a vastelepen, illetve a fiatalabb vádlott ingatlanában lefoglalták, így a kár egy része megtérült. Az ügyészség a büntetett előéletű férfiakat többrendbeli üzletszerűen, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopással vádolja. Bűnösségükről a Kiskunhalasi Járásbíróság dönt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

http://ujhazak.com