Rendőrtisztet előzött az autótolvaj

Káris Áron főhadnagy, a Bicskei Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztály vezetője Fortuna közbenjárásával az országúton oldott meg egy bűncselekményt, amikor Herceghalom előtt megelőzte egy Bicskéről ellopott autó sofőrje. Természetesen az elfogásába is besegített.A Bicskei Rendőrkapitányság készenlétes parancsnokaként kezdte munkanapját, de egy továbbképzés miatt a fővárosba autózott Káris Áron. A helyettese tájékoztatta az illetékességi területen regisztrált bűncselekményekről, illetve arról az egyről, amiről távozását követően érkezett bejelentés a 112-re.

– Menet közben tudtam meg, hogy elvittek egy ezüstszínű Opel Vectrát a Kossuth utca egyik háza elől, ahol épp felújítás zajlik. Egy vállalkozóé volt, aki nem húzta ki az indítókulcsot a műszerfalból, de egymillió forintja is eltűnt, ami a kesztyűtartóban volt, a csomagtartóban pedig értékes szerszámgépek – idézte fel a főhadnagy, aki visszafelé jövet is az 1-es főúton haladt.

– Nem tudtam nem észrevenni egy ezüstszínű Opel Vectrát, mert a vezetője nagyon meg akart előzni.

Már a visszapillantóból feltűnt, hogy sietős neki, mert mögém is előzéssel került. Többször ki- és visszasorolt, mire el tudott húzni mellettem. A Vectra régebbi évjáratú volt, de mivel reggel egy ilyet loptak el Bicskéről, felhívtam a szolgálatirányítót. „Mi annak a Vectrának a rendszáma, amit elvittek a Kossuth utcából?” – kérdeztem, és a kollega bemondta az előttem haladó kocsi hatósági jelzését. Közöltem vele, hogy előttem megy, és hogy követni fogom, ő pedig rádión hívta a szolgálatos járőröket.

„Vissza akartam vinni!”

– Nem sokkal Herceghalom előtt előzött meg, és szerencsém volt, hogy a község belterületén megállította egy jelzőlámpa. Ott közvetlenül mögé kerültem, és jól ki tudtam venni, hogy három férfi ült az autóban. Nem sokkal később megálltak a dohányboltos benzinkútnál, ahol úgy parkoltam le, hogy amikor indulnak, megint mögöttük legyek. Közben a szolgálatos járőrök felhívtak, és elmondták, Bicskéről indultak, nemsoká odaérnek.

Megbeszéltük, hogy a következő jelzőlámpás kereszteződésnél a Vectra elé állnak, én pedig szorosan mögé. Ezt pontosan így csináltuk, és a sofőr nem látta értelmét a menekülésnek. Az előállítását követő gyanúsítotti kihallgatásán beismerő vallomást tett, azt állítva, hogy a kocsit csak kölcsönvette, és éppen akkor akarta visszavinni, amikor feltartóztattuk. Tudomásul vettem, csak azt furcsálltam, hogy azt mondta, amikor reggel a Kossuth utcai háznál meglátta a Vectrában az indítókulcsot, arra gondolt, azzal látogatja meg a szomszédos településen élő gyerekeit. Ehhez képest késő délután is kocsikázott, méghozzá nem egyedül, engem fél négykor előzött meg.

Jármű önkényes elvétele miatt indult eljárás a bicskei R. Sándor (49) ellen a Bicskei Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán.

– Akárhogy is volt, illetve alakult volna, az biztos, hogy nemcsak a Vectra lett meg, méghozzá sértetlenül, hanem a pénz is hiánytalanul, akárcsak a szerszámgépek a csomagtartóban. Ezt is furcsálltam, persze más előjellel, az viszont különös elégedettséggel töltött el, hogy jó volt a megérzésem – summázta Káris Áron, és elmosolyodott. – Valószínűleg nem ez volt az első alkalom, hogy megelőztek lopott autóval, de ezúttal köszöntem szépen.

SZ. Z. J.

FOTÓ: RENDŐRSÉG

Forrás: http://www.police.hu

Hozzászólások

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Az ország délkeleti kétharmadán kedd éjfélig további 5-15 centiméternyi hó hullhat, ezért a HungaroMet Zrt. keddre Baranya és Bács-Kiskun vármegyére másodfokú (narancs) figyelmeztetést adott ki.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

http://ujhazak.com