Répás: november 7-én tartja ülését a Magyar Állandó Értekezlet

November 7-én tartja következő ülését a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) - jelentette be Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár a fővárosban csütörtökön rendezett nemzetpolitikai napon.

tanacsElmondta: a Máért dönt majd arról, hogy a külhoni magyar óvodák, majd az idei kisiskolások éve után milyen, az oktatás területén megvalósuló program következik. A vonatkozó cselekvési terv már készül az államtitkárság koordinálásával - jelezte.

Az MTI úgy tudja: a Máért előtti napon, november 6-án ülésezik a Magyar Diaszpóra Tanács.

Répás Zsuzsanna előadásában kiemelte, hogy a kormányváltás után teljesen új szemléletmód vette át a helyét a nemzetpolitikában, aminek a középpontjában az összetartozás és a magyar nemzet egységének gondolata áll.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ennek jegyében születtek meg a kormányzati és parlamenti döntések, amelyek közül kiemelte az egyszerűsített honosítást, a nemzeti összetartozás napjáról szóló határozatot, és külön kitért arra, hogy az új alaptörvény szintén rögzíti az összetartozást, a magyar állam felelősségvállalását a külhoni magyarság iránt. Beszámolt a nemzetpolitikai stratégia elfogadásáról is, aminek célja, hogy a külhoni magyar közösségek megmaradjanak, megerősödjenek, és valóban gyarapodó közösséggé váljanak.

Répás Zsuzsanna szólt arról is, fontos a közigazgatási képzés megújulása, és örömének adott hangot, hogy ennek immár szerves része a nemzetpolitika.

Kántor Zoltán,a Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója arról beszélt, hogy fontos, tervezhető legyen a nemzetpolitika. Az anyaország célja, hogy a kisebbségek megmaradjanak és gyarapodjanak - mutatott rá.
Ha a kisebbségek jogokat, autonómiát kapnak, akkor kevésbé radikálisan fogalmazzák meg törekvéseiket és kisebb az esélye annak is, hogy esetleg radikális lépéseket tegyenek - állapította meg. Hangsúlyozta: a kisebbségek nem szeretnének többet, mint a többség, ugyanakkor jellemző, hogy ahol jelentős számú kisebbség él ott párhuzamos nemzetépítés folyik, és az anyaország a kisebbségi nemzetépítést támogatja.

Kiemelte: az autonómia cél és eszköz egyben, és arra kell összpontosítani, hogy ennek eléréséig a külhoni társadalmak erősödjenek.

Halász Iván, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanszékvezetője arról beszélt, hogy az állampolgárság szolgálhat identitáspolitikai célokat és kiváló lehet migrációs, vagy humanitárius probléma kezelésére, de nem a kisebbségvédelem eszköze.

Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda vezetője a külhoni magyarok szavazásának menetét mutatta be. Kiemelte: az unió tagállamai közül csak három - Ciprus, Málta, és Írország - nem biztosítja határon túli állampolgárainak a szavazati jogot.

Mint mondta, arra számít, hogy 150-200 ezer lesz a regisztrált külhoni magyar szavazók száma a jövő évi választáson. Szólt arról is, tárgyalásokat folytatnak, hogy biztonságos, roncsolás mentes válaszboríték álljon a polgárok rendelkezésére.

Wetzel Tamás, az egyszerűsített honosításért felelős miniszteri biztos elmondta, míg a korábbi években mintegy 5 ezer kérelmet nyújtottak be, az első évben a honosítás keretében már 200 ezer igénylés érkezett. Jelen pillanatban az igénylések száma már 521 ezer felett van, névmódosítást minden második igénylő kér - jelezte, hozzátéve: ez négy-ötmilliós iratanyagot jelent.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel kézzel és feszítővassal egy 20 éves férfi Újpest egyik ipari övezetében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek, a halottak napja, a mindenszentek és a halloween gyakori közbiztonsági veszélyeire hívták fel a figyelmet az Országos-Rendőr-főkapitányság (ORFK) és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) képviselői.

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

A kaposvári nyomozók őrizetbe vették azt a két férfit, akik egy lezáratlanul hagyott személygépkocsival hajtottak el a somogyi megyeszékhelyről.

http://ujhazak.com