Répássy Róbert: az igazságügyi tárca visszautasítja a volt miniszterelnök fenyegetéseit

Az Igazságügyi Minisztérium a leghatározottabban visszautasítja a volt miniszterelnök igazságszolgáltatásnak címzett fenyegetését - mondta Répássy Róbert, a tárca államtitkára szombaton az MTI-nek Gyurcsány Ferenc pénteki sajtótájékoztatóján a Sukoró-ügyben elhangzott szavaira reagálva.IgazságügyiGyurcsány Ferenc szerint a Sukoró-ügyben szerdán hozott ítéletek azt mutatják, hogy az igazságszolgáltatás egy része törvénytelenül, politikai elvárásoknak eleget téve működik. A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke pénteken, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján a diktatúrákra jellemző súlyos bűncselekménynek nevezte, hogy a hatalom a bíróságot felhasználva bebörtönzi ellenfeleit.

Gyurcsány Ferenc a történtek miatt azt mondta, szót kíván emelni a magyar köztársaságért, amelyet szerinte "Orbán Viktor, Polt Péter, Kovacsics Gábor eljáró ügyész, Handó Tünde és az ítélkező bíró, Somogyváriné Csendes Mária megbecstelenített", az említetteknek azt üzente, "ne számítsanak nyugodt nyugdíjas évekre", mert tettük nem fog következmények nélkül maradni, a hatalom bukását követően "kinyitjuk az aktákat és akkor a mai vádlókból vádlottak lesznek" és tisztességes eljárásban bizonyítják majd bűnösségüket.

Répássy Róbert hangsúlyozta, a tárca tűrhetetlennek, elfogadhatatlannak tarja, hogy egy hivatalban lévő politikus, volt miniszterelnök durva fenyegetést intézzen az eljáró ügyészek, bírák ellen. Az államtitkár szerint Gyurcsány Ferenc szavai az 1947-es rákosista politikusok megnyilatkozásaival csengenek egybe, akkor volt utoljára ilyen durva fenyegetés folyamatban lévő büntető ügyekben politikus részéről.

Különösen súlyosbítja Gyurcsány Ferenc durva fenyegetéseit, hogy az eljárásnak nemcsak kívülálló szemlélője, hanem maga is érintettje volt a büntető eljárásban, hiszen ebben az ügyben függesztették fel a mentelmi jogát, az más kérdés, hogy az ügyészség később úgy döntött, nem emel ellene vádat - tette hozzá Répássy Róbert. Megjegyezte, a volt miniszterelnök a fenyegetéssel a másodfokú döntést kívánja befolyásolni.

A baloldali politikusoknak csak az a bíró a független, aki felmenti őket - jegyezte meg az államtitkár. Ilyen esetekben a kormányoldalról nem soha nem hangzott el rosszallás, vagy bármilyen kommentár, holott az elmúlt években nemegyszer előfordult, hogy volt szocialista politikus bíróság elé állt, és felmentő ítélet született - jegyezte meg az államtitkár.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kinder tojásban is rejtegetett drogot

Kinder tojásban is rejtegetett drogot

A zuglói rendőrök egy kábítószer terjesztőn ütöttek rajta.

Filmbe illő jelenet

Filmbe illő jelenet

Az autóval együtt egy öt éves gyereket is elvitt egy fiatal Sülysápról.

Hozzátartozóit fenyegette

Hozzátartozóit fenyegette

A 45 éves férfi veréssel és a házuk felgyújtásával fenyegette meg a családtagjait, hogy az ő javára tegyenek vallomást egy tárgyaláson.

Vascsővel estek egymásnak

Vascsővel estek egymásnak

A nagykanizsai rendőrök két helyi férfit hallgattak ki felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt.

Rendőr hangja tartotta életben: „Ne add fel!”

Rendőr hangja tartotta életben: „Ne add fel!”

Papucsban, zokniban indult el az éjszakába egy férfi, hogy lehiggadjon egy vita után. A havas erdő azonban csapdává vált.

Működött a riadólánc

Működött a riadólánc

Egy román férfi egy idős nőtől 500 ezer forint pénzt vett el, de nem jutott messzire.

Bántalmazás és maradandó fogyatékosság

Bántalmazás és maradandó fogyatékosság

A rendőrség 45 nap alatt lefolytatta az eljárást azzal a férfival szemben, aki életveszélyes sérüléseket okozott ismerősének.

Ideiglenesen bezárattak két üzletet

Ideiglenesen bezárattak két üzletet

Tiltott teljesítményfokozó szereket árultak két szolnoki boltban, a rendőrség mindkettőt bezáratta.

Bedrogozva ment a kihallgatásra

Bedrogozva ment a kihallgatásra

Egy 24 éves helyi férfit azzal gyanúsítanak a csornai rendőrök, hogy rendszeresen kábítószert értékesített helyi és környékbeli lakosoknak.

A késen kívül fegyvereket is találtak a pacsai gyilkosság német gyanúsítottjánál

A késen kívül fegyvereket is találtak a pacsai gyilkosság német gyanúsítottjánál

Engedély nélkül tartott fegyvereket és lőszereket is találtak annak a 62 éves német férfinak a somogyi otthonában, akit a Pacsán történt emberölés gyanúsítottjaként vettek őrizetbe szerda éjszaka; a gyilkossághoz használt kés az autójából került elő.

http://ujhazak.com