Rettegő devizahitelesek

Eljött hát a várva várt forintosítás, minden devizahiteles megmentője.

Törvényjavaslat beadva, átbeszélve, átbólogatva, majd megszavazva szépen. Már legalább 2010 óta evvel kampányolt a kormánypárt, hogy át kell váltani a devizahiteleket forintra, méghozzá azon az áron, ahogy a szeretett adós- állampolgár felvette, kérem tisztelettel – vagyis a svájci   frankot kábé 180 forint körül. Azóta egy-két számítás és pénzügyi botrány lefojt a Dunán, kaparta is a torkát szegénynek, végül lett ez a svájci frank esetében 257, eurónál 309 forint, vagyis a mostani árfolyam, és a fair bankok.

De ettől azért sokkal bonyolultabb a dolog. Van egy devizahiteles ismerősöm. A Józsi. Birodalmak szoktak összeomlani a szemében. Ül átlag-devizahiteles szürke otthonában a tévé előtt, este és retteg. Rettegett ő napközben is a gyárban, a soron, rettegett a boltban a pénztár előtt, annyi vigasza támadt csupán, hogy a pénztárosnő szemében ugyanazt a rettegést látta viszont. Biztos volt benne, hogy neki is jön az a zsibbadás gyomortájék felől, és kúszik a szívéig szépen. Annak a szimpatikus szőke nőnek az izmai is megmerevednek, amit csak néhány deci bor és 0,5-ös Xanax tud csak oldani. A Józsinál mindenképp. Ül, nézi a híradót, és jobb vagy rosszabb esetben az elemző műsorokat utána.

Az egyik csatornán a balliberális vagy annak gondolt (a szocializmusban volt kamasz, tudja, hogy olyan, mint független, olyan nincsen, még az utcán heverő kutyaszarnak is politikai identitása van) Armani-öltönyös közgazdász precízen, kimutatásokra és egyéb izékre hivatkozva elmondja, hogy na, most aztán itt vége a világnak, mindenki többet fog fizetni, de nem csak a törlesztőrészlet emelkedik, hanem a tőketartozás is, és ha még az árfolyamgátba is belépett a perverz átlagpolgár, na, akkor aztán kapaszkodjon a karfába, emelje a nyugtatóadagját, mert ő jár a legrosszabbul. Váltás. A másik csatornán a jobb oldali vagy annak gondolt Armani-öltönyös közgazdász precízen ugyanezekre a kimutatásokra és egyéb izékre hivatkozva kifejti halálpontosan az ellenkezőjét: legyen nagy öröm és kezeknek összecsapkodása, mert eljött az Kánaán ­ minden devizahiteles megmenekült, de főleg az árfolyamgátasok. Józsinak megremeg a szája széle. Tudja, valahol a kettő között lakozik az igazság. Azt nem lehet mondani, hogy a kormányzó párt ne gondolkodott volna sokat a devizahiteles problematikán. Több variációt is megvitattak aztán lett csak végtörlesztés - ami mára már aktuálpolitikai közhely, de leginkább a jómódúaknak kedvezett, vagyis szinte csak nekik- és az árfolyamgát, amely hiába meggyőző és szakmailag vérprofi konstrukció, mégis csak rettegés tárgya; mert mi lesz a mitikus öt év után, mennyi marad a gyűjtőszámlán és hogyan lesz visszafizetve? Ha minden igaz, ez a stresszfaktor legalább eltűnik, vagyis eltűnt a törvényjavaslat elfogadásával, ugyanis az átváltás után eltűnik az egész, vagy majdnem az egész.

Gulyás Gergely azt mondta a minap, hogy egy svájci frankban eladósodott embernek „körülbelül 190 forinton történő átváltást jelent az, amit a banki elszámoltatási törvény eredményez.” Hűha. Az meg hogyan lehet?, kérdezi dilettáns devizahiteles énem, akkor most 257 vagy 190, és a 257-ből, hogyan lesz 190? Azt is mondta Gulyás Gergely, hogy ugyanaz a végeredménye annak, ha 190 forinton átváltanák, mintha 257 forinton váltják át és a negyedét elengedik. Ami, gondolom, igaz. Meg, hogy ez lélektani vagy kommunikációs vita. Aláírom azt is. Csak a csavart szeretném érteni ebben az egészben, hogy miért is jó belemenni a csatákba és csapdákba, ha mindkét oldalon ugyanaz az eredmény jön ki végül, mert, hogy van benne csavar az biztos, valami furmány, amitől megváltoznak a tónusok, felerősödnek a határvonalak. Há” mér” nem lehet aztat mondani, hogy 190-en váltunk, oszt csókolom?



És van itt még valami, amiről nem szól a fáma. Abban a pillanatban, amikor megszavazták a törvényt, automatikusan megszűnt az árfolyamgát, ha jól vagyok értesülve. Amíg effektív meg nem valósul az átváltás, az adós milyen árfolyamon fizet? Lefogadom, ha bemennék egy bankba, nem tudnák megmondani. Leülök a Józsi mellé és én is rettegek, közben szurkolok, hogy az a 257 mindenkinek 190 legyen.

Szerző: Cseri Pál