Rétvári: 2010-hez képest egyhavi nyugdíjjal többet kapnak a nyugdíjasok

A kormány megtartotta a nyugdíjasoknak tett korábbi ígéretét, sőt messze felül is múlva azt most több mint egyhavi nyugdíj értékével van több a nyugdíjasok zsebében, mint 2010-ben - hangoztatta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára keddi budapesti sajtótájékoztatóján.Rétvári Bence - ismertetve a jövő évi költségvetési javaslat nyugdíjasokat érintő számait - arról beszélt: a kormány korábban azt ígérte, hogy megőrzi a nyugdíjak vásárlóértékét, ám végül hat év alatt 23,1 százalékos emelés volt, ami vásárlóérték szempontjából 9,5 százalékot jelent.A 2018-as büdzsé a munkából élők költségvetése, ugyanakkor biztonságot jelent azok számára is, akik egy életet munkával töltöttek - fogalmazott.     


Jelezte: a költségvetés 3 százalékos nyugdíjemeléssel számol 2,7 millió ember számára, és ebben nemcsak az öregségi ellátásban részesülők, hanem például az árvaellátásban vagy az '56-os és a politikai rehabilitációs nyugdíjpótlékban részesülők is benne vannak. Ismertetése szerint a jövő évi öregségi nyugdíjra fordítandó többlet 200 milliárd forint, és ezen belül 26 milliárd forint többletforrást szánnak a Nők 40 programra. Hozzátette: már  csaknem 190 ezer 40 évet munkában, illetve részben gyermeknevelésben töltő nő látta  program előnyeit.    


Az államtitkár arról is beszélt, az elmúlt években nem volt arra példa, hogy nyugdíjprémium címén céltartalék szerepeljen a költségvetésben. Közölte, a 32 milliárd 250 millió forint kifizetésére akkor nyílik lehetőség, ha a gazdaság 3,5 százalék feletti növekedéssel teljesít, és a büdzsé tervezett hiányát is tudják tartani.    


Beérett a kormány gazdaságpolitikájának a gyümölcse; tehát nem hitelből, nem külföldi kölcsönökből, hanem a magyar emberek munkájából, a magyar gazdaság teljesítményéből tudjuk a nyugdíjak jövőre legalább 3 százalékos emelését garantálni - mondta. Rétvári Bence a nyugdíjasok életére kedvező intézkedések között említette még az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentését, a rezsicsökkentést, a gyógyszerek árának folyamatos csökkentését, az Erzsébet program üdülési lehetőségeit, valamint a házi gondozás kiterjesztését.     


A fontos kormányzati lépések között szólt még az 55 év felettiek foglalkoztatását segítő munkahelyvédelmi akciótervről, ami nagyban befolyásolja a későbbi nyugdíj összegét, hiszen nem mindegy, hogy az utolsó munkában töltött években valaki mennyit keres. Tíz nyugdíj előtt álló munkavállalóból már hétnél igénybe veszik a kedvezményt, így ők magasabb nyugdíjra számíthatnak - mondta, hozzáfűzve: az elmúlt években összességében 183 milliárd forintot fordítottak erre az ösztönző programra.    


Arról is beszélt, hogy a nyugdíjba vonulók a korábbi fizetésüknek nagyobb arányát kapják meg most, mint a szocialista kormányok idején. A szocialista kormányzás mélypontján 54 százalék volt az az összeg, amire valaki nyugdíjként számíthatott a fizetéséhez képest, mára ez 67 százalékra emelkedett - mondta a parlamenti államtitkár.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel kézzel és feszítővassal egy 20 éves férfi Újpest egyik ipari övezetében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek, a halottak napja, a mindenszentek és a halloween gyakori közbiztonsági veszélyeire hívták fel a figyelmet az Országos-Rendőr-főkapitányság (ORFK) és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) képviselői.

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

A kaposvári nyomozók őrizetbe vették azt a két férfit, akik egy lezáratlanul hagyott személygépkocsival hajtottak el a somogyi megyeszékhelyről.

Engedély nélkül taxizott, egy nullával többet számlázott –  őrizetben a csaló taxis

Engedély nélkül taxizott, egy nullával többet számlázott – őrizetben a csaló taxis

Nemcsak engedély nélkül szállított utasokat, hanem a viteldíjak többszörösét fizettette ki velük, és más módszerekkel is megkárosította őket.

Zsarolással jutott pénzhez

Zsarolással jutott pénzhez

A tolnai rendőrök a férfit elfogták és előállították.

http://ujhazak.com