Rétvári: a Belügyminisztériumhoz tartozó szervek munkatársai azért dolgoznak, hogy mások karácsonya biztonságos legyen

A Belügyminisztériumhoz tartozó szervek munkatársai azért dolgoznak, hogy mások karácsonya biztonságos legyen - mondta a tárca parlamenti államtitkára a minisztérium karácsonyi ünnepségén hétfőn.Rétvári Bence köszöntötte a minisztérium irányítása alá tartozó szervek nagycsaládosai közül azokat, akik 8 vagy több gyermeket nevelnek, illetve a szolgálatteljesítés során elhunytak gyermekeit és özvegyeit. A családoknak a minisztérium vezetői személyesen nyújtottak át ajándékokat.
   

Az államtitkár hangsúlyozta: a nap folyamán több olyan család is a minisztérium épületében tartózkodik, amelynek tagjai számára a Belügyminisztérium a második otthon. Karácsonykor, amikor mindenki igyekszik békességben együtt tölteni az időt a családdal, gondoljunk azokra is, akik a mindennapok biztonságáért dolgoznak! - kérte.
    

Rétvári Bence hozzátette, akik belügyminisztériumi hivatást választanak, rendőrként, orvosként, szociális dolgozóként a karácsonyi időszakban is azért dolgoznak, hogy mások nyugodt körülmények közt ünnepelhessenek. Külön megköszönte azok szolgálatát, akik karácsonykor is dolgozni fognak. Azt mondta, a karácsony a megváltás üzenete, és reméli, békét hoznak az ünnepek. Az ünnepséget megelőzően Korda György és Balázs Klári szórakoztatta a közönséget.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

http://ujhazak.com