Rétvári: a kormánypártoknak fontos az emberek véleménye

A kormánypártoknak fontos az emberek véleménye, és mivel a 2020-as évet a koronavírus-járvány határozza meg, e téma köré építették fel az újabb nemzeti konzultáció kérdéseit is - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára keddi budapesti sajtótájékoztatóján.Rétvári Bence kiemelte: Magyarország összességében jól és eredményesen védekezett a járvány ellen, hiszen időben meghozta a korlátozó intézkedéseket. Ezzel kapcsolatban elmondta, az egymillió lakosra vetített elhunytak számában a magyarországi adat jobb, mint a török, a finn, a román vagy az osztrák.

    
Ugyanakkor az is látható, hogy ha egy főváros, mint például Budapest, nem hoz meg időben bizonyos intézkedéseket, késlekedik, kerüli a problémás helyzeteket, akkor annak súlyos következményei vannak. Budapesten a százezer lakosra jutó fertőzések aránya két és félszerese volt az országos átlagnak - emelte ki, hozzátéve, az európai fővárosi rangsorban csupán öt főváros fertőzöttsége volt rosszabb.
    

Az államtitkár azt mondta, hogy ezek mögött a "szomorú adatok mögött" elsősorban a budapesti idősotthonokban történt fertőzések állnak, amelyek meg nem hozott vagy rossz döntések következményei. Így lényeges, hogy a járvány egy esetleges második hullámára készülve kikérjék az emberek véleményét az idősotthonokra érvényes járványügyi intézkedések erősítéséről - mondta.
   

Jelezte, hogy a koronavírusban elhunytak több mint 80 százaléka 65 év feletti volt Magyarországon, és minden negyedik elhunyt idősotthon lakója volt. Ezért is fontos, hogy fokozott legyen az idősotthonokban élők védelme - hangsúlyozta Rétvári Bence. Azt mondta, az 55 ezer idősotthoni férőhelyből 3800 fővárosi fenntartásban van, ugyanakkor az elhunytak háromnegyede a fővárosi fenntartásúakból került ki.
    

Emlékeztetett: a fővárosi fenntartású Pesti úti idősotthon számított a legnagyobb járványgócpontnak, ahol végül a katonaság fertőtlenített, és a kormány biztosított 17 100 maszkot és 8400 pár védőkesztyűt. Rétvári Bence kiemelte: a járvány elleni védekezésben mindenkinek együtt kell működnie, így megvédhető az idősotthonokban és szociális intézményekben lakók egészsége is.
    

Az államtitkár szerint sok más önkormányzat meg tudta hozni a megfelelő intézkedéseket, azonban a Fővárosi Önkormányzat "inkább a Facebookon folytatott politikai küzdelmet a védekezés helyett".


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

A rendőrök öt körözött személyt fogtak el a BKK-val közös akció során.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks 30 kilométeres körzetében - közölte a katasztrófavédelem a Facebook-oldalán.

Elvitte az emlékezés virágait

Elvitte az emlékezés virágait

Három dabasi temető sírjairól összesen 50 művirágcsokrot tulajdonított el egy férfi.

Lapáttal is megrongálta a parkoló autót

Lapáttal is megrongálta a parkoló autót

Rongálás és garázdaság miatt indult büntetőeljárás egy férfival szemben, aki egy Csanyteleken parkoló személygépkocsit rongált meg.

http://ujhazak.com