Rétvári: augusztusban dupla családi pótlékot folyósítanak (2. rész)

Augusztusban dupla családi pótlékot kapnak a családok, hogy könnyebben tudjanak készülni az iskolakezdésre, emellett idén szeptemberben már az elsőtől a kilencedik osztályig minden gyermek ingyen kapja a tankönyvcsomagot - mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára szombati, budapesti sajtótájékoztatóján.Az államtitkár közlése szerint, mivel sok családnak fokozott anyagi megterhelést jelent az iskolakezdés, a kormány úgy döntött, hogy a szeptemberi családi pótlékot több mint egy héttel korábban folyósítják. Így augusztusban a családok kétszer, a hónap elején és a hónap végén is kapnak családi pótlékot, hogy az iskolakezdéshez szükséges felszereléseket időben meg tudják venni - mondta.

Amire viszont több százezer családnak nem kell költenie idén szeptemberben, az a tankönyvcsomag - folytatta Rétvári Bence.  A kormány ugyanis szeptembertől az elsőtől a kilencedik osztályosokig minden gyermek számára ingyenesen biztosítja a tankönyvcsomagot. Ezzel az ingyenes tankönyvellátási rendszer négy évnyi fokozatos kiterjesztését lépi meg a kabinet egy év alatt, hiszen az eredeti ütemezés szerint a tavalyi 1-4. osztályosok után idén az 1-5. osztályosokig bővítették volna a tankönyvhöz ingyen jutó gyermekek körét - emelte ki.


A szükséges mintegy 12 milliárd forint költségvetési fedezet is rendelkezésre áll ehhez a nem rászorultsági, hanem alanyi jogon járó, természetbeni juttatáshoz - közölte az államtitkár. Az intézkedés több mint egymillió gyermeket és családjukat érinti, korábban még soha ennyi gyerek nem kapott ingyen tankönyvet Magyarországon - hangsúlyozta.


Rétvári Bence kérdésre válaszolva, egyes vitatott iskolaigazgatói kinevezésekkel kapcsolatban elmondta: egy évben sok száz igazgatót neveznek ki, és a döntések elsöprő többségével, 99,5 százalékával mindenki egyetért." Ha bárki úgy érzi, hogy törvénytelen volt az eljárás, akkor jogorvoslattal élhet, de úgy tudom, az eljárás törvényességét senki sem vitatta egyik esetben sem" - tette hozzá.


Azzal kapcsolatban, hogy a Házi Gyermekorvosok Egyesülete szerint hiány alakult ki a gyermek oltóanyagokból, az államtitkár elmondta, júliusban kétszer szállítottak ki harmadik negyedéves oltóanyagokat a járási kormányhivatalokhoz, 10-én és 28-án. Ennek következtében maximum egy-két helyen lehetett néhány napos csúszás, de ez nem veszélyeztette sehol a gyerekek egészségét - jelentette ki. Ha valahol valóban a kormányhivatal vagy az oltószervek hibájából állt elő több hetes, hónapos hiány, akkor azt a helyi járási kormányhivatal népegészségügyi részlegén kell megvizsgálni - tette hozzá.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel kézzel és feszítővassal egy 20 éves férfi Újpest egyik ipari övezetében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek, a halottak napja, a mindenszentek és a halloween gyakori közbiztonsági veszélyeire hívták fel a figyelmet az Országos-Rendőr-főkapitányság (ORFK) és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) képviselői.

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

A kaposvári nyomozók őrizetbe vették azt a két férfit, akik egy lezáratlanul hagyott személygépkocsival hajtottak el a somogyi megyeszékhelyről.

http://ujhazak.com