Rétvári: az ötödik legalacsonyabb Magyarországon a nyugdíjak nemek közötti különbsége az EU-ban

Az ötödik legalacsonyabb Magyarországon a nyugdíjak nemek közötti különbsége az Eurostat friss felmérése alapján - közölte Rétvári Bence, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) alelnöke kedden az MTI-vel.Kifejtette: ennek alapján Magyarország az élvonalba tartozik, ugyanis 30 százalékkal alacsonyabb a szegénységben élő nyugdíjasok aránya, mint az EU-átlag, sőt, Magyarországon az ötödik legalacsonyabb a nyugdíjak nemek közötti különbsége.

    
Mindez azt is jelenti, hogy 22 országban nagyobb a különbség egy férfi és egy nő nyugdíjának mértéke között, mint Magyarországon - mutatott rá a KDNP alelnöke. Kiemelte: az Eurostat a legnagyobb eltérést Luxemburgban mérte, ahol a nők nyugdíja 43 százalékkal alacsonyabb, mint a férfiaké. Magyarország olyan országokkal van hasonló értéken, mint Litvánia vagy Szlovénia. Az európai uniós átlag jelenleg 30 százalék, míg Magyarországon mindössze 15,5 százalék, azaz az uniós átlag közel felét mérte az Eurostat - ismertette Rétvári Bence.
    

A kereszténydemokrata politikus kitért arra is: nemcsak a különbségek kisebbek Magyarországon a nyugdíjak tekintetében, mint az EU-átlag, de a szegénységben élő nyugdíjasok aránya is harmadával alacsonyabb, mint az unióban átlagosan. Ezzel Magyarországon a hatodik legalacsonyabb a szegénységben élő nyugdíjasok aránya, nálunk 21 ország teljesít rosszabbul e tekintetben - rögzítette.
    

A fenti adatok is visszaigazolják azt, hogy a kormány megbecsüli a nyugdíjasokat, és ezt a megbecsülést anyagiakban és különböző intézkedésekben is kifejezi - értékelt. Ilyen intézkedése például a Nők 40 program, ami a nők rugalmasabb nyugdíjba vonulását segíti. A négygyermekes édesanyák élethosszig tartó jövedelemadó-mentessége is érezhetően csökkenti a nettó jövedelem különbségeket - sorolta. Mivel a gyermekükkel hosszabb ideig otthon maradó anyák a karrierjükben és így a fizetésükben a GYED és GYES ideje alatt nem lépnek előre, ezért ezt az anyagi hátrányt részben az adómentesség kompenzálja, így kisebb a férfiak és nők, illetve a családos és nem családos nők közötti tényleges jövedelemkülönbség - közölte a KDNP alelnöke.
    

Megjegyezte: ide sorolhatóak az Erzsébet-utalványok, a nyugdíjprémium, és az is, hogy 2010-hez képest a nyugdíjak 38 százalékkal emelkedtek, a vásárlóértékük pedig 10,3 százalékkal nőtt. Az idősek anyagi megbecsülése pedig nagyobb biztonságot, kiszámíthatóbb mindennapokat és jobb életszínvonalat biztosít a nyugdíjasok számára - közölte Rétvári Bence.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com