Rétvári: az uniós átlag alá csökkent a mélyszegények aránya Magyarországon

Magyarországon az európai uniós átlag alá csökkent a mélyszegénységben élők aránya - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára szerdán az M1 aktuális csatornán.Rétvári Bence közölte, 2012-höz képest 2017-ben 375 ezer emberrel kevesebben küzdöttek napi anyagi gondokkal. A mélyszegénységben élők az Eurostat mutatói szerint három területen is érintettek: munkaintenzitásuk alacsony, valamint súlyos anyagi nélkülözésben és relatív jövedelmi szegénységben élnek - ismertette az államtitkár.

    
Hozzátette, 2017-ben 1,3 millióval kevesebb embert érintett a súlyos anyagi nélkülözés mint 2012-ben. A súlyos anyagi depriváció azokat érinti, akik a mért kilenc mutatóból - például a háztartásban élők megengedhetnek-e maguknak egy hét nyaralást, kétnaponta húsfogyasztást, fedezni tudják-e a váratlan kiadásokat, vannak-e fizetési elmaradásaik - négyben
érintettek - ismertette az államtitkár.
    

Elmondta azt is, hogy 200 ezerrel csökkent a relatív jövedelmi szegénységben élők, azaz az átlagjövedelem 60 százaléka alatt keresők száma, közülük pedig 100 ezer nagycsaládos, így elmondható, hogy Magyarországon már sokkal kevésbé jelent szegénységi kockázatot a sok gyerek vállalása. Szintén csökkent az alacsony munkaintenzitású családok száma, ahol a felnőttek 10 munkanapból legfeljebb kettőt dolgoznak - tette hozzá Rétvári Bence.
    

Az államtitkár a Kossuth rádió 180 perc című műsorában azt hangoztatta, hogy bár az ellenzék rendszeresen a szegénység terjedésével támadja a kormányt, most már Brüsszelből is cáfolják ezeket a vádakat. Az Eurostat adatai is igazolják, hogy működik a 2010-ben elkezdett politika, azaz a segélyezés helyett a munkahelyteremtés, az adók csökkentése és a családok támogatása - mondta Rétvári Bence.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Ismeretlen módon eltűnt egy második világháborús robbanótest az apadó Dunából az előbukkanásáról szóló bejelentés után, felkutatásához a lakosság segítségét kéri a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság fokozott óvatosságra inti a strandolókat.

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

A Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett, az emelkedő tendencia tovább folytatódott - olvasható a kormany.hu oldalon a hőségriasztásról csütörtök délelőtt közzétett jelentésében.

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

Nem mindennapi segítségkéréshez irányították a készenléti rendőröket.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Nyolc esetben volt szükség a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság járőreinek gyors beavatkozására az elmúlt napokban.

Egy menő kép ára

Egy menő kép ára

A salgótarjáni rendőrök azonosították és elfogták a karancslapujtői szökőkút megrongálóját.

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült késes támadója elől egy fiatal férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu-n.

Újra bizonyították az összefogás erejét

Újra bizonyították az összefogás erejét

Csaknem 30 órányi keresés után találták meg a szerda délután Páriból eltűnt nőt.

http://ujhazak.com