Rétvári Bence: 2010-hez képest éves szinten 60 százalékkal csökkent a bűncselekmények száma Magyarországon

Míg 2010-ben 447 ezer bűncselekményt követtek el, jelenleg ez a szám évi 178 ezer, tehát csaknem 60 százalékkal csökkent az egy év alatt elkövetett bűncselekmények száma Magyarországon - hangsúlyozta a Belügyminisztérium (BM) parlamenti államtitkára szerdán Kiskunfélegyházán.Rétvári Bence a bűnmegelőzés napja alkalmából szervezett rendezvényen elmondta, a kormány az elmúlt években megháromszorozta a rendvédelmi költségvetést, és 2-3 ezerrel növelte a rendőrök számát.

Az államtitkár fontosnak nevezte a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanácsnak (NBT) a kormány által is támogatott, fiataloknak indított programját, amely annak elkerüléséhez nyújt segítséget, hogy valaki bűncselekmény áldozatává váljon vagy nem megfelelő életmódot válasszon magának.

Az államtitkár kifejtette: a programban az NBT "kiképzi" a fiatalokat arra, hogyan ismerjék föl, ha például egy osztálytársuk otthon erőszak áldozatává, kábítószer- vagy alkoholfüggővé vált, a bűnözői életforma felé fordult vagy vele szemben követtek el bűncselekményt, amelyről nem mer beszélni. Rétvári Bence a néhány hete indult, kábítószer-kereskedők elleni "hajtóvadászatról" is beszélt, amelyről elmondta: 3500 rendőr több mint ezer bevetésen vett részt és több mázsa kábítószert foglalt le.

A legnagyobb fogás egy csepeli droglabor volt, ahol 100 kilogrammnyi kristályos anyagot foglaltak le, amelynek feketepiac értéke 900 millió forint. Itt további 7,5 tonnányi alapanyagot találtak, amelyből 200 millió adag kábítószert lehetett volna előállítani. Ez azt mutatja, hogy nemcsak Magyarországon, hanem egész Közép-Európában terjesztették volna a kábítószert - tette hozzá a politikus.

"Bízunk abban, hogy mindenki partner lesz Magyarországon abban, hogy a drogkereskedőket börtönbe zárják" - mondta Rétvári Bence, majd kiemelte: nemzeti minimum, hogy minden drogkereskedőnek a börtönben a helye.

Hangsúlyozta: a magyar alaptörvény a jövőben nemcsak a drog előállítását, terjesztését, kereskedelmét tiltja, hanem a drog népszerűsítését is, mert ez is ugyanolyan veszélyes. Azt mondta, az a fiatal, aki kábítószerfüggővé válik, nemcsak a fiatalkorát, hanem a felnőttkorát is elveszíti.

Rétvári Bence a megelőzés érdekében nagyon fontosnak ítélte az NBT azon programjait, amelyek a kábítószer veszélyeire hívják fel a figyelmet. Hatala József, az NBT elnöke elmondta, a 14 éve alakult szervezet jelenleg számos programot kínál, és már öt vármegyei bűnmegelőzési tanács segíti a települések és vármegyék közbiztonságának erősítését.

Példaként megemlített egy új programot, amelynek célja, hogy az időskorúakat megóvja attól, hogy bűncselekmények áldozatává váljanak.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

http://ujhazak.com