Rétvári Bence: az EU óriási pénzt tesz az embercsempészek zsebébe

Az Európai Unió közvetetten óriási pénzt tesz a szervezett alvilág, az embercsempészek zsebébe, és ez a meggyengült közbiztonság miatt végül dupla költséget jelent - jelentette ki a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatornán.Rétvári Bence azt mondta, az EU kétszer fizeti meg annak a hibás döntésnek az árát, hogy azt mondják, illegálisan jöhetnek be tömegek Európába. A balkáni útvonalon érkezők Törökországtól Szerbiáig fejenként 2,2 millió, Szerbiától Ausztriáig 1,1 millió, a teljes útra pedig Törökországtól Németországig 5,2 millió forintot fizetnek az embercsempészeknek. Így egy húsz embert szállító kisbusz vagy kisteherautó fuvardíja már óriási összeg - közölte a politikus.
    

Hozzátette: korábban kábítószerrel vagy illegális fegyverkereskedelemmel foglalkozó csoportok álltak át erre a tevékenységre. Maguknál az illegális migránsoknál általában kevés pénz van, mert a leginkább a bizalmi fizetési módként leírható hawala rendszert használják. Induláskor letétbe helyezik a teljes összeget, amelyhez az egyes állomások elérése után férhetnek hozzá az embercsempészek - tudatta az államtitkár.
    

Csak a déli magyar határról tavaly 271 ezer migránst fordítottak vissza. A Frontex adatai szerint tavaly 330 ezer illegális migráns érkezett Európába, ebből kiindulva az embercsempészek bevétele elérhette az 1700 milliárd forintot - hangsúlyozta Rétvári Bence. A politikus rámutatott, az alvilág ettől megerősödik a Balkánon és Nyugat-Európában is. Ezért számolnak be biztonsági szakértők arról, hogy bizonyos városrészekben nem tudják fenntartani a rendet. Ez nemcsak azért van, mert sok az illegális bevándorló, hanem azért is, mert ideérkezésük is a szervezett alvilágot erősíti - mondta.
    

Az unió közvetetten segít abban a szervezett alvilágnak, hogy több bevételhez jusson, és utána kiadást jelent a megromlott közbiztonság helyreállítása - szögezte le a politikus. Rétvári Bence a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában kitért arra is, a brüsszeli vezetők vagy európai nagyhatalmainak irányítói nyolc éve migrációt támogató álláspontot képviselnek.
    

A határ menti országok folyamatosan jelzik, hogy az illegális migráció elleni fellépés hatalmas költséget jelent. Az EU nem járul hozzá ezek fedezéséhez, sőt nyilatkozataival még serkenti is a migrációt - mondta az államtitkár. Februárban tizenöt, elsősorban határ menti tagország fogadott el közös nyilatkozatot Athénban arról, hogy elvárják, az Európai Unió fizesse ki a fizikai határvédelem költségeit. Egyaránt járuljon hozzá a határvédelem kiépítéshez és fenntartáshoz - emlékeztetett a politikus. Úgy fogalmazott, erre az álláspontra Brüsszel teljesen süket. Brüsszelből és Berlinből is nyolcadik éve migrációpárti álláspontot hallunk - mondta.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ideiglenesen bezárattak két üzletet

Ideiglenesen bezárattak két üzletet

Tiltott teljesítményfokozó szereket árultak két szolnoki boltban, a rendőrség mindkettőt bezáratta.

Bedrogozva ment a kihallgatásra

Bedrogozva ment a kihallgatásra

Egy 24 éves helyi férfit azzal gyanúsítanak a csornai rendőrök, hogy rendszeresen kábítószert értékesített helyi és környékbeli lakosoknak.

A késen kívül fegyvereket is találtak a pacsai gyilkosság német gyanúsítottjánál

A késen kívül fegyvereket is találtak a pacsai gyilkosság német gyanúsítottjánál

Engedély nélkül tartott fegyvereket és lőszereket is találtak annak a 62 éves német férfinak a somogyi otthonában, akit a Pacsán történt emberölés gyanúsítottjaként vettek őrizetbe szerda éjszaka; a gyilkossághoz használt kés az autójából került elő.

Szexuális kényszerítés gyanúja miatt fogtak el két férfit a gyermekvédelmi nyomozók

Szexuális kényszerítés gyanúja miatt fogtak el két férfit a gyermekvédelmi nyomozók

Őrizetbe vették és kezdeményezték annak a két férfinak a letartóztatását, akiket szexuális kényszerítéssel és más bűncselekményekkel gyanúsít a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon csütörtökön.

Ercsi borzalom járőrbravúrral

Ercsi borzalom járőrbravúrral

Azon túl, hogy Vásári Dénes zászlós, Ráckeresztúr körzeti megbízottja és Tóth Ferenc őrmester, az Ercsi Rendőrőrs járőre a sértett leírásából azonosította egy súlyos bűncselekmény elkövetőjét, a másnap hajnali rajtatütés során ők szúrták ki és fogták el B. Jánost (24).

Rács mögött egy szökevény

Rács mögött egy szökevény

A 49 éves ököritófülpösi férfi terrorcselekmény elkövetése miatt szerepelt a rendőrség top 50-es körözési listáján.

Kihasználta a segítő szándékot

Kihasználta a segítő szándékot

A hajdúnánási nyomozók elfogtak és bíróság elé állítottak egy 37 éves helyi lakost, aki besurrant egy házba és ellopott egy telefont.

„Utána kellett járnunk”

„Utána kellett járnunk”

Egy nyolcéves kislány viselkedése keltett aggodalmat egy zicsi buszmegállóban, ami rendőrségii eljáráshoz, majd közösségi riadalomhoz vezetett.

A hideg elől indultak útnak Olaszországba

A hideg elől indultak útnak Olaszországba

Időben lekapcsolták őket a rendőrök, lakat alá került két körözött pakisztáni férfi.

Vasúti büfékocsit fosztottak ki Nyíregyházán

Vasúti büfékocsit fosztottak ki Nyíregyházán

A nyíregyházi rendőrök néhány óra alatt azonosították és elfogták a tetteseket.

http://ujhazak.com