Rétvári Bence: egy EP-beli fordulat hozhatja el a migrációpártiak visszaszorítását

Nonszensz, hogy Magyarországot azért akarja megbírságolni az Európai Bíróság, mert betartja a törvényeket a déli határon; csak egy európai parlamenti fordulat hozhatja el a migrációpártiak visszaszorítását - mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában.Az államtitkárt azzal kapcsolatban kérdezték, hogy Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a legutóbbi kormányinfón elmondta: egy, a külső határvédelemmel, jogi határzárral kapcsolatos európai bírósági ítélet végre nem hajtása miatt akarja megbírságolni Magyarországot az Európai Bíróság, és arra kötelezni, hogy napi hatmillió forintnak megfelelő eurót fizessen. Gulyás Gergely elmondása szerint az Európai Bíróságon az ítélet már megszületett, de annak kihirdetését a választások utánra, június 13-ra halasztotta a bíróság.
   

Rétvári Bence a bírósági döntéssel kapcsolatban úgy fogalmazott, "nonszensz", hogy a bíróság azok mellé áll, akik nem tartják be a törvényt és azokat bünteti, akik betartják azt. Mint mondta, a bíróság azt kifogásolja, hogy a határvadászok megvédik a határt, és a határt illegálisan átlépőket visszaküldik a túloldalra, ahonnan jöttek. Hozzátette: a bíróság szerint helyben kellene biztosítaniuk az illegális határátlépőknek a hozzáférést a nemzetközi védelemhez, vagyis a kérelem elbírálásáig az országban kellene marasztalni őket.
    

Úgy vélte, a bírósági döntés mögött az áll, hogy az Európai Unió fel akarja pörgetni a migrációt, és jogi eszközökkel arra kényszeríteni Magyarországot, hogy ne tudja megvédeni a határt. Ők azt mondják, legyen humánusabb a bánásmód a déli határon, mi pedig azt mondjuk, mindenkinek be kell tartania a törvényt és nem lehet illegálisan átjönni a zöldhatáron - foglalta össze.
    

Az államtitkár szerint "zsákutca" az a brüsszeli terv, hogy ha az emberek nem értenek egyet a migrációs paktummal, akkor uniós kampányt kell szervezni a meggyőzésükre. Brüsszelben változásra van szükség: az emberek hangjának hangosabbnak kell lennie, mint a brüsszeli bürokraták hangjának - fogalmazott, kiemelve, hogy a június 9-ei EP-választáson lehet ebben a kérdésben változást elérni. Hozzátette: csak egy EP-beli fordulat hozhatja el a migrációpártiak visszaszorulását és a migrációellenesek megerősödését, az emberek ekkor fognak tudni beleszólni az uniós migrációs politikába.
    

Felhívta a figyelmet arra: az uniós migrációs paktum szerint az önkormányzatoknak is részt kell venniük az illegális migránsok ellátásában, ezért az önkormányzati választáson sem mindegy, ki hogyan szavaz. Hozzátette: akik megszavazták a migrációs paktumot Brüsszelben, azoknak a párttársai indulnak az önkormányzati választáson, és ezek a baloldali jelöltek helyi szinten is ezt a politikát képviselnék. Aki a saját településén is biztonságban akar lenni, annak a migrációt elutasító, Fidesz-KDNP-s jelöltekre kell szavaznia az önkormányzati választáson - mondta.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Pánikba esett a Velencei-tó közepén

Pánikba esett a Velencei-tó közepén

A vízirendőrök mentették ki a bajba jutott férfit.

Miniszterelnöki incidens

Miniszterelnöki incidens

A Nyugati Pályaudvaron történt esettel kapcsolatban vizsgálat indult.

Bárddal támadt az élettársára

Bárddal támadt az élettársára

A hajdú-bihari rendőrök emberölés kísérlete miatt vettek bűnügyi őrizetbe egy férfit.

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Elképesztő emberkereskedelem és kényszermunka tárgyában folytatott bűnügy zárult a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság (FVMRFK) Bűnügyi Osztályán, ami négy évvel ezelőtt egy idős férfi kérése nyomán indult.

Ki látta Máté Kristophert?

Ki látta Máté Kristophert?

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik a 31 éves férfi megtalálása érdekében.

Ezrest rabolt egy gyermektől

Ezrest rabolt egy gyermektől

A szécsényi nyomozók vádemelést javasolnak a 26 éves elkövetővel szemben, aki egy 11 éves fiút fenyegetett veréssel, és elvette minden zsebpénzét.

Drogbiznisz futárszolgálattal

Drogbiznisz futárszolgálattal

Hosszú hónapokon át tartó titkos információgyűjtéssel és nyomozással számolt fel egy kiterjedt dílerhálózatot a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt

Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Célkörözési Osztály munkatársai a Terrorelhárítási Központ közreműködésével elfogtak egy 33 éves német férfit, aki május 31-én hajnalban Kölnben több lövést adott le egy emberre.

Vádat emeltek a nagydorogi nő ellen, aki megölte kéthetes gyermekét

Vádat emeltek a nagydorogi nő ellen, aki megölte kéthetes gyermekét

Vádat emelt a Tolna Vármegyei Főügyészség a 25 éves nagydorogi nő ellen, aki tavaly augusztusban megölte kéthetes gyermekét - közölte a vádhatóság szerdán az MTI-vel.

Nem is bántották

Nem is bántották

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság szabálysértési eljárást indított egy 24 éves letenyei nővel szemben, aki egy hónapon belül másodszor tett valótlan bejelentést a segélyhívó számon.

http://ujhazak.com