Rétvári Bence: egyre nagyobb jelentősége lesz Európában a történelem ismeretének

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára szerint a következő évtizedekben Európában a "nemzetek reneszánsza" jöhet el, ami azt jelenti, hogy az embereket sokkal jobban fogja érdekelni a saját országuk, településük, családjuk történelme, múltja, hagyománya.EmmiAz államtitkár szombaton Budapesten a Történelemoktatók Szakmai Egyesületének konferenciáján hangsúlyozta, jó döntéseket a múlt ismeretének segítségével lehet hozni, a "közösségi történelemismeret" pedig a tanárok munkáján keresztül valósulhat meg, ezért fontos a történelemoktatás megerősítése.

Rétvári Bence kitért arra, hogy az öt évvel ezelőtt elfogadott magyar alaptörvény sok tekintetben megelőzte a korát, mert a korábbi liberális dominanciára épülő alaptörvény helyett egy nemzeti alapú alaptörvényt fogadtak el.

Az államtitkár úgy fogalmazott, fontos "missziót" teljesít a konferencia azzal, hogy a gulág világa az egyik kiemelt témája a rendezvénynek, hiszen a szovjet munkatáborokban elszenvedett történelmi áldozat és szenvedés mértéke nincs mindig egyenes arányban a közbeszédben való megjelenésével.

Az idén alakult Történelemoktatók Szakmai Egyesülete olyan fórumot akar teremteni, amelyen a történelemtanárok megvitathatják tapasztalataikat. Az egyesület célja, hogy hatékony információ megosztással, eredményes érdekképviselettel vagy bármilyen más módon segítse a szakemberek munkáját.

Módszertani továbbképzéseket, előadásokat, workshopokat terveznek, mindemellett a szaktanácsadást is feladatuknak tekintik. Az egyesület egyaránt tagjai közé várja a közoktatásban és a felsőoktatásban dolgozó történelemtanárokat határokon innen és túl.

A szombati konferencia kiemelt témája a szovjet munkatáborok világa, emellett azonban a történelemoktatás aktuális kérdéseit is megvitatják, így szó esik a történelemtanár- és történészképzés átalakulásáról, a történelemtanításban megjelenő új tendenciákról és az újgenerációs tankönyvekről is.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

http://ujhazak.com