Rétvári Bence: kötelező a gyermekvédelmi intézmények vezetőinek pszichológiai alkalmassági vizsgálata

Kötelező minden gyermekvédelmi intézmény vezetőjének és helyetteseinek a pszichológiai alkalmassági vizsgálat - mondta Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában.Az államtitkár kifejtette: korábban már voltak szigorítások, de most továbbiakat vezetnek be minden gyermekvédelmi intézményben, akár állami, akár magán- vagy egyházi, mert minden gyermek egyformán fontos. Az intézményvezetőket és helyetteseiket széles körű vizsgálatoknak vetik alá a következő két hónapban, részben az általános pszichés állapot, függőségek - szerencsejáték, alkohol, drog -, szexuális devianciák, részben a vezetői képességek, stressztűrő képesség szempontjából. Ez a vizsgálat érinti a jelenlegi vezetőket, és az ezután kinevezetteket egyaránt, és kétévente ismétlődik.
    

Rétvári Bence elmondta, hogy a gyermekvédelemre jutó forrásokat 2010 óta több mint háromszorosára, 40 milliárd forintról 127 milliárdra emelték, a szociális, jóléti kiadásokat pedig több mint négyszeresére, 325 milliárdról 1400 milliárdra. A korábbi baloldali kormányok viszont még el is vettek ettől a területtől, csökkentették az ott dolgozók bérét a 13. havi elvételével - jegyezte meg.
    

A politikus kiemelte: a baloldal, amely most a "leghangosabb", egyetlen gyermekvédelmi intézkedést sem támogatott, és erről nem is mond semmit. Még ezt az ügyet sem tudja támogatni. Ezt teszi őket hiteltelenné - tette hozzá Rétvári Bence. A Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában az államtitkár hangsúlyozta: szigorításra van szükség a gyermekvédelemben, hogy az állam még jobban vigyázhasson azokra a gyerekekre, akiket a családjuk nem védhet meg. Már eddig is voltak eredmények, 2010 óta nyolcszor több pedofil került börtönbe, 81-ről 663-ra nőtt a számuk - mondta.
   

"A pedofiloknak börtönben a helyük" - hangoztatta a kormánypárti politikus, jelezve, a baloldal azonban nem támogatta az ezzel kapcsolatos szigorításokat és bojkottálta az erre vonatkozó nemzeti konzultációt is. Számukra a gyermekvédelem sem lényeges, csak az a fontos, hogy a kormányt támadják - értékelt Rétvári Bence.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

http://ujhazak.com